Ugyanakkor róla nevezték el a budapesti szerb kisebbség gimnáziumát. A horvátok szerint Tesla horvát területen született, Szerbiával nem volt kapcsolata. A szerbek pedig arra hivatkoznak, hogy Tesla likai-krbavai szerb családba született. Ezek miatt évek óta zajlik a vita Zágráb és Belgrád között. Maga Tesla csak egyszer járt Belgrádban, és néhány órát töltött ott, de a szerb főváros repülőtere a nevét viseli, ott vannak a hamvai is. Már a hónap elején is felkavarta az állóvizet Elon Musk is, a Tesla cég tulajdonosa, amikor vállalata névadójának származásáról tett közzé kommentárt a Twitteren. Ahhoz a bejegyzéshez írt, amely arról szólt, hogy a cég egyik gépkocsimodellje vezeti a horvátországi piacokat. „Nikola Tesla Horvátországban született” – írta, de zárójelben megjegyezte, hogy szülei szerbek voltak.
A Szerb Nemzeti Bank szerint a horvátok szándéka, hogy Tesla legyen az eurócenten, a szerb nép kulturális és tudományos örökségének kisajátítása, tekintettel arra, hogy Tesla egész életében szerb nemzetiségűnek vallotta magát. A szerb érvek mellett az is szólhat, hogy míg Tesla élete nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, végrendelete értelmében halála után hamvait, személyes tárgyait, könyveit és dokumentumait Belgrádba szállították, ahol múzeumot nyitottak életművének. Tesla ezzel a végrendelettel jelezhette valódi hovatartozását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!