„Kivégzőfal elé állítottak bennünket”

Strasbourgban „kivégzőfal” elé állították Magyarországot, aztán Lengyelországot, majd Csehországot. Nem véletlen, hogy ez az „uniós Iustitia” becsukja a szemét Katalónia ügyében, viszont tágra nyitja Lengyelország és a régiónk országai esetében – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Ryszard Czarnecki, a lengyel Jog és Igazságosság nemzeti-konzervatív kormánypárt európai parlamenti képviselője. A politikus szerint a Varsó elleni nyugati támadások növelik az euroszkeptikusok számát az EU-barát Lengyelországban.

– Öt évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, furcsán néznek rá. Mégis megtörtént. Mi zajlik az Európai Unióban?

– Az unió fordulóponthoz érkezett, mert először hagyja el egy tagállam, bár erre egyáltalán nem számítottak. Idézzük csak fel, hogy a Szovjetunió alkotmánya – amellyel természetesen nem akarnám összehasonlítani az EU-t – elméletileg magában foglalta egy köztársaság kilépésének a lehetőségét. Az európai szerződések természetesen szintén nem tiltották az unióból való kilépést, viszont nem szabályozták az ilyen lehetőséget, sőt, nem is utaltak rá. Mintha azok, akik összeállították ezt a szervezetet, egyáltalán nem számoltak volna ilyesmivel. Az unió második legnagyobb gazdasága lépett most ki, az az ország, amely egyike volt a három legfontosabb játékosnak az EU-ban. Egy olyan ország, amely továbbra is jelentőséggel bír a globális politikában gyarmati múltja és nagysága miatt. Ez tehát valóban az unió elevenébe talált, mégis az a benyomásom, hogy az unió nem igazán vonja le a megfelelő következtetéseket. Pedig ebből pesszimista konklúzióhoz jutunk, mondjuk ahhoz, hogy vajon az Európai Unió 2020. február 1-vel nem kezd-e lefelé gurulni a lejtőn. Az az érzésem, hogy olyan történet zajlik a szemünk előtt, amely egész kontinensünk történelmét megváltoztatja.

– Említette a lejtőt, amelyen lehet, hogy elindul most az Európai Unió. Közvetlenül a brexit után egyesek elkezdtek polexitről beszélni. Ez vajon Lengyelország és a lengyel kormány megfegyelmezésére tett egyfajta kísérlet?

– Nigel Farage mondta ezt egy brüsszeli sajtótájékoztatón, de nem rémisztgetni akart, hanem reményeit fejezte ki. Ezt azonban felkapták azok, akik ijesztgetni akarnak. Pragmatikus vagyok, azt hiszem, hogy a következő évtizedben semmilyen „exit” nem fenyeget. Ha mégis, akkor inkább az euróövezetből való „exitről” lesznek komoly nyilvános viták, különösen a dél-európai országokban. Minket ez nem érint, hiszen nem vagyunk a tagjai. Ami Lengyelországot illeti, azt mondanám, hogy három csoportba sorolhatjuk az euroszkeptikusokat. Az első csoport azokat foglalja magába, akik úgy gondolják, hogy az Európai Unió egyfajta ideológiai nyomást gyakorol morális kérdésekben, amely elfogadhatatlan a Lengyelországban érvényes, hagyományos és konzervatív értékrendszer számára. Ez nem feltétlenül az unióhoz kapcsolódik, ez egy globális folyamat, de tény, hogy az uniós intézmények sok pénzt költenek arra, hogy különféle alapítványok, szervezetek és projektek működjenek Lengyelországban, amelyek tevékenysége ellentmondásban áll a hagyományos értékeink szempontjából. A második csoport tagjai ugyan Lengyelország uniós csatlakozása mellett szavaztak, mégis azt mondják: nem fog az unió bennünket, büszke lengyeleket sarokba állítani, nem fogja megmondani, mit tegyünk és hogyan éljük. Elég a kettős mércéből, hogy Németországnak és Franciaországnak szabad azt, amit nekünk nem.” Ez a második csoport egyre népesebb. Nemrégiben megjelent egy felmérés, amely kimutatta, hogy a lengyelek 46 százaléka az unión kívül látja Lengyelország jövőjét. Lesz majd egy harmadik csoport is, amely egyelőre nem létezik. Azok fogják alkotni, akik elsősorban pénzügyi szempontból tekintenek az unióra. Ma ezek az emberek azt mondják, az unió rendben van, mert pénzt ad. Ugyanők talán öt, nyolc, vagy tíz év múlva elégedetlenek lesznek, amikor Lengyelország nettó befizetővé válik.

– Időnként érezni lehet, hogy a régi tagállamok kicsit lenézően bánnak a később csatlakozott tagországokkal, például a visegrádi négyekkel. Hogyan befolyásolja az Egyesült Királyság kilépése térségünk helyzetét?

– Stratégiai szempontból alapvető fontosságú, hogy regionális szövetségeket hozzunk létre. Véleményem szerint Lengyelország az egyetlen ország, amely három zóna találkozási pontja. Az első a visegrádi négyek, Varsó, Budapest, Pozsony és Prága. A második a balti államok, a harmadik Lengyelország és a Balkán. Lengyelország az egyetlen ország, amely össze tudja hangolni a balti, a balkáni és a V4-országok érdekeit. Lengyelország közvetlenül benne van az első két zónában, és szintén nagyon komolyan jelen van a Balkánon, erőteljesen támogatva például Szerbia, Montenegró vagy Észak-Macedónia uniós csatlakozási erőfeszítéseit. Jó, hogy van ilyen politikánk, de ne csapjuk be magunkat, én a reálpolitika híve vagyok. Látom, milyen könnyen kijátszanak bennünket. Nemrég járt Lengyelországban Emmanuel Macron francia elnök. Az a Macron, aki másfél éve elment Csehországba és Szlovákiába, és megtörte a V4-csoport szolidaritását a mobilitási paktummal, a szolgáltatások szabad áramlásával összefüggésében, a közlekedés területén úgy, hogy Lengyelország nem számíthatott Csehország és Szlovákia szavazataira az Európai Tanács fórumán. Nem a szövetségek elleni érvként mondom ezt, hiszen ezek szükségesek és ezek számunkra kedvezőek. Amikor mi szövetségeket alakítottunk ki, például a V4-et vagy a Három Tenger Kezdeményezést, ezzel Brüsszelben sajátos ellenzéket szereztünk magunknak. Strasbourgban „kivégzőfal” elé állították Magyarországot, aztán Lengyelországot, majd Csehországot. Nem véletlen, hogy ez az „uniós Iustitia” becsukja a szemét Katalónia ügyében, viszont tágra nyitja Lengyelország és a régiónk országai esetében.

– Ön hogyan látja a Varsó és Budapest közötti gazdasági, politikai és társadalmi együttműködés lehetőségeit?

– A Versailles-i Szerződés, és a két világháború közötti időszak nagy paradoxona az volt, hogy Lengyelország és Magyarország olyan országok voltak, amelyek rendkívül szoros kapcsolatban álltak egymással, annak ellenére két politikai ellenpólust képviseltek. Lengyelország alapvető stratégiai érdeke a Versailles-i rend fenntartása volt, Magyarország stratégiai érdeke pedig a trianoni szerződés megdöntése. Ennek ellenére szorosan együttműködtünk egymással. Most nincsenek ellentmondó érdekeink, mert szerintem a Budapest és Moszkva közötti szoros kapcsolatok taktikai és nem stratégiai jellegűek. Ez nem hátráltatja az együttműködést. Úgy gondolom, hogy Lengyelország és Magyarország egyedülállóak ebben az új unióban, mert komolyan veszik az értékek és a hagyomány dimenzióját. Ez látszik például a keresztények védelmének kérdésében a Közel-Keleten, a különféle abortuszellenes és demográfiai kezdeményezéseknél, mely kérdésekben szövetségesünknek számítanak az Egyesült Államok és Brazília jelenlegi elnökei. Stratégiailag Varsó és Budapest a szoros együttműködésre vannak ítélve, különösen az Európai Unióban, amely egyre inkább beavatkozik belügyeinkbe. Miért történt meg a brexit? Talán azért, mert Nagy-Britanniába rendszeresen belerúgott az unió? Az EU hatalmi szervezete úgy döntött, nem bővíteni kell az uniót, hanem az integrációt elmélyíteni. Azokat a tagállamokat pedig, amelyek nem értenek egyet a liberális föderalista szuperállammal, sarokba állítják.