Ő lesz Szájer József utódja az Európai Parlamentben

Nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár kapja a megüresedett képviselői helyet.

2021. 01. 05. 14:30
Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lesz Szájer József mandátumának örököse az Európai Parlamentben – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk információját kedd este a Fidesz is megerősítette.

Szájer József idén január másodikával vált meg képviselői mandátumától. Az Európai Parlament szabályai szerint „késedelem nélkül” kell betölteni a megüresedő képviselői helyet, ám a tényleges hivatalba lépés történhet később is.

A kormánypárt közleményében idézte Schaller-Barosst, aki hangsúlyozta: több mint tízévnyi külpolitikai szakmai tapasztalattal meggyőződése, hogy a 21. században az európai együttműködés keretei között erős nemzetekre, szuverén államokra és a józan konzervativizmus hangjára van szükség. „Az Európai Unió érték, de nem önmagában vett cél, hanem eszköz a magyar érdekek képviseletében és a magyar sikerek elérésében” – fogalmazott a képviselőjelölt, hozzátéve: EP-képviselői megbízatása során is ebben a szellemiségben kíván dolgozni Magyarország és a magyar nemzethez tartozó valamennyi polgár érdekében.

 

Schaller-Baross Ernő nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár – Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Kormányzati forrásaink szerint Schaller-Baross kiválasztásánál a kiemelkedő szakmai tudás mellett jelentős szerepet játszott a politikus kora is. A jogász végzettségű szakember 1987-ben született Budapesten, január végén tölti be 34. életévét.

A Fidesz–KDNP EP-mandátumának lehetséges örökösei között eleinte egy tucat, zömében fiatal jelölt volt. Végül négy-öt, kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező férfi és nő közül esett a választás Schaller-Baross Ernőre – ismertette kormányzati forrásunk.

Nívós szakmai életrajz

Dr. Schaller-Baross Ernő 1987-ben született Budapesten, 2010-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2002 óta a Fidelitas, 2010-től pedig a Fidesz tagja. Egyetemi évei alatt gyakornokként dolgozott az Országgyűlés Képviselői Irodaházában. A németül és angolul beszélő szakember 2010 és 2012 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkárságának külügyi kapcsolatokért felelős munkatársa, 2012 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, illetve az Országgyűlés alelnökének külügyi tanácsadója volt. 2017 és 2018 között a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakcióvezetőjének külügyi tanácsadójaként tevékenykedett. 2018-tól a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.