Péntek este még javában tartott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója Brüsszelben, ahol a 2021–27-re szóló, több mint ezermilliárd eurós büdzsé, illetve a vírusválság nyomán létrehozott 750 milliárd eurós helyreállítási alap sorsáról döntenek a vezetők. A kétnaposra tervezett találkozó pénteki napját munkavacsorával fejezték be, miután kisebb országcsoportokban és bilaterálisan is egyeztetésekre került sor. Az ülésen a hazai érdeket képviselő Orbán Viktor péntek reggel a Facebook-oldalán jelentkezett üzenettel, a miniszterelnök ebben azt mondta: előző este a visegrádi (V4) országok vezetőivel tárgyalt, és sikerült közös javaslatokat megfogalmazni.
Politikai alapú pénzosztás
A várakozásoknak megfelelően péntek este még tartott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcsértekezlete. A mintegy kétezermilliárd euró sorsáról szóló egyeztetésen már tegnap terítékre került a jogállamiság kérdése. A visegrádi négyek szerint a pénzkérdést nem szabad összemosni a politikai meggyőződéssel. A magyar baloldali EP-képviselők ezzel szemben közleményben tudatták: nem szavazzák meg az Európai Parlamentben az uniós csomagot, ha abban nem lesznek rögzítve a jogállamisági kritériumok.
– A helyzet nem könnyű, de az esélyeink folyamatosan javulnak – szögezte le.
A szigorú óvintézkedések mellett rendezett találkozóra érkezve a legtöbb vezető szkeptikus volt a gyors megegyezés esélyeit illetően. Angela Merkel német kancellár – aki épp pénteken ünnepelte a 66. születésnapját – kemény tárgyalásokra számít, de mint mondta, a továbbra is nagy nézetkülönbségek miatt nem remél alkut a hét végén. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen valamivel bizakodóbb volt, szerinte a sikerhez szükséges puzzle darabjai már mind az asztalon vannak. Mark Rutte holland miniszterelnök – a fukar négyekként ismert országcsoport (Hollandia, Ausztria, Dánia, Finnország) vezetője – ötven százaléknál kevesebbre becsülte a csúcstalálkozó sikeres kimenetelét. A kormányfő annak a véleményének is hangot adott, hogy a jogállamisági feltételeknek mindenképpen szerepelniük kell az uniós pénzekről szóló végleges megállapodásban.
A mintegy kétezermilliárd eurós csomaghoz rendelendő kritériumok már a tegnapi napon beszéd tárgyai voltak, így a huszonhét országvezető a jogállamisági feltételekről is ismertette a véleményét. A kérdés magyar szempontból magától értetődően fontos: Orbán Viktort a héten az Országgyűlés különleges mandátummal ruházta fel, amelynek értelmében a miniszterelnök nem bólinthat rá a jogállamiságot bebetonozó uniós csomagra. A Magyar Nemzet is cikkezett róla, hogy a héten Budapesten tárgyaló António Costa portugál kormányfő is hasonló véleményt fogalmazott meg. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a V4-ek nevében utasította el tegnap, hogy a pénzkérdést összemossák a politikai meggyőződéssel.
Mindenesetre borítékolható, hogy e tekintetben is kemény csatákra kell majd számítani, és nem kizárólag a brüsszeli porondon. A magyar baloldal európai parlamenti képviselői – a DK-s Dobrev Klára, Molnár Csaba, Ara-Kovács Attila, Rónai Sándor, illetve az MSZP-s Ujhelyi István – tegnap közleményben tudatták: kizárólag akkor szavazzák meg a hétéves költségvetést és az újjáépítési csomagot az Európai Parlamentben, ha abban a jogállamisági feltétel megkerülhetetlen marad.
A baloldali politikusok ugyanerről az Európai Parlament szintén baloldali elnökéhez, az európai szocialista pártcsalád biztosaihoz és miniszterelnökeihez, illetve az Európai Szocialisták Pártjának elnökéhez is levelet írtak. Miután az országvezetőket tömörítő Európai Tanács megegyezik a csaknem kétezermilliárd eurós csomagról, annak végleges elfogadásához az EP hozzájárulása is kell majd, Dobrevék emiatt fogalmazhattak meg ultimátumot.
Amennyiben a várakozásoknak megfelelően a hét végén sem állapodnak meg az állam- és kormányfők a gigászi összegekről, a következő rendkívüli csúcstalálkozót július végén rendezhetik meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKína és Szerbia közös jövő építéséről állapodott meg + videók
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Erősödik a migrációs nyomás a dél-olaszországi partoknál
Negyvennyolc óra leforgása alatt tizenhét migránshajó kötött ki Lampedusán, közel hétszáz illegális bevándorlót szállítottak a sziget befogadóközpontjába.
Védett személyek esetén ellenség-barát felismerőrendszert működtetnek a titkosszolgálatok
A politikai mellett hosszú biztonsági egyeztetések előzik meg egy kiemelten védett vezető külföldi útját.
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Az őrült háborús pszichózis az atomháború szélére sodorta a világot. Mi lenne, ha egy orosz interkontinentális rakéta Budapestet találná el?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök
Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak
Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Most jött: robbanás történt, többen meghaltak
Átfogó támadásba kezdett Oroszország
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Drámai változás jöhet Liverpoolban: ez várhat Szoboszlaira az új edző érkezése után
Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint
Az eddigi legnagyobb üzemanyagár-csökkenés jön péntektől
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKína és Szerbia közös jövő építéséről állapodott meg + videók
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Erősödik a migrációs nyomás a dél-olaszországi partoknál
Negyvennyolc óra leforgása alatt tizenhét migránshajó kötött ki Lampedusán, közel hétszáz illegális bevándorlót szállítottak a sziget befogadóközpontjába.
Védett személyek esetén ellenség-barát felismerőrendszert működtetnek a titkosszolgálatok
A politikai mellett hosszú biztonsági egyeztetések előzik meg egy kiemelten védett vezető külföldi útját.
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Az őrült háborús pszichózis az atomháború szélére sodorta a világot. Mi lenne, ha egy orosz interkontinentális rakéta Budapestet találná el?