
Korlátozzák a mobilok használatát a fővárosban
Komoly oka van az intézkedésnek.
Németországban április óta érvényben van az úgynevezett vészfékrendszer, amelynek értelmében a szövetségi kormány szigorú szabályokat rendelhet el az ország bármely részén, ahol a százezer lakosra vetített hétnapi fertőzésgyakoriság tartósan meghaladja a százat.
A jogszabály szerint a fertőzött területeken este 10 órától reggel 5-ig tartó éjszakai kijárási tilalom és szigorú kontaktszabályok lépnek hatályba, ami alól csak a védettek vannak felmentve – vagyis azok, akik az elmúlt fél évben átestek a koronavírus-fertőzésen vagy mindkét oltásukat megkapták. Jelenleg Türingia, Bajorország, Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pfalz néhány körzetében érvényesül a vészfékrendszer, míg Saar-vidék tartományának kormánya két héttel meghosszabbította a saját járványügyi intézkedéseit. Néhány kevésbé fertőzött tartományban, ahol saját hatáskörben határozhatnak a szabályokról, május közepétől elkezdték a turizmus és a kulturális élet újraindítását. Németországban eddig a lakosság 43 százaléka kapott legalább egy oltást, és 17 százaléka élvez csupán teljes védettséget.
Bár Ausztriában május 19-től megszűnt a kijárási korlátozás, kinyitottak a vendéglátóhelyek és a kulturális intézmények, néhány korlátozást fenntartottak.
Az üzleteknek és a szolgáltatóknak este tízig be kell zárniuk, valamint továbbra is vonatkozik mindenkire a távolságtartási és a maszkviselési kötelezettség.
A személyes érintkezéseket továbbra is korlátozzák: éjszaka és zárt térben négy, nappal szabadtéren tíz felnőtt találkozhat egymással. Ausztriában a lakosság 39 százalékát sikerült eddig beoltani, és csupán a következő napokban válik elérhetővé a vakcina minden korosztály számára.
Ausztriához hasonlóan a francia állam is május 19-én vezetett be lazításokat – közel egy hónappal a magyar kormány bejelentése után, miszerint védettségi kártyával látogathatóvá válnak a színházak, a mozik és az éttermek belső terei. Bár Franciaországban újranyitottak a vendéglátóhelyek külső teraszai, a sportlétesítmények és a múzeumok, továbbra is este 9 órától reggel 6-ig tart a kijárási tilalom, amely a tervek szerint június 9-től helyi idő szerint este 11-re módosul. Teljes eltörlése előreláthatólag június 30-án következik csak be.
A maszkviselési kötelezettség még szintén érvényben van, annak ellenére, hogy Olivier Véran egészségügyi miniszter már május közepén kijelentette: megfontolandó lépés a kötelező maszkhasználat eltörlése.
Emmanuel Macron bejelentése szerint ezt a korlátozást június végén feloldják, amennyiben elérik a kívánt oltási számot – Franciaországban eddig a lakosság 37 százaléka kapott oltást.
Május 8-tól kinyitottak a teraszok és engedélyeztek bizonyos szabadtéri eseményeket Belgiumban, de továbbra is legfeljebb tíz főben korlátozzák a személyes összejöveteleket.
Belgium lakosságának 39 százalékát oltották be eddig, és a fiatalabb korosztályok még mindig várólistán szerepelnek.
A francia nyelvű és a flamand közösség által létrehozott Közösségek Bizottsága (Cocom) aggodalmát fejezte ki, hogy az átoltottság aránya még nem tenné lehetővé a lazításokat.
– A korlátozások részleges feloldásának hatására több ember fog érintkezni egymással, mint eddig – idézi a The Brussels Times a bizottságot.
Mivel Hollandiában az uniós átlag alatti, 36 százalék körüli az átoltottság, továbbra is szükség van több veszélyhelyzeti intézkedésre.
A vendéglátóhelyek teraszai ugyan kinyitottak, de csak este nyolcig fogadhatnak vendégeket, és kizárólag egy háztartás vagy legfeljebb két ember ülhet egy asztalnál. Ezenkívül az állampolgároknak továbbra is tartaniuk kell a másfél méteres távolságot.
Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken elmondta, hogy június 5-től még több korlátozást feloldanak, bár hozzátette: ezzel kockázatot vállalnak, és a fertőzések száma ismét növekedni kezdhet.
Az olasz kormány csak június 21-én tervezi megszüntetni az éjszakai kijárási tilalmat – ha jól alakulnak a számok. Az országon belüli mozgást továbbra is korlátozzák: csak az utazhat egyik régióból a másikba, akinek 48 óránál nem régebbi koronavírus-tesztje van, fél éven belül átesett a betegségen vagy teljes védettséget élvez a két oltásnak köszönhetően.
Olaszország oltási kampánya során eddig még nem jutott minden korosztálynak vakcina, így a lakosság 38 százalékát tudták beoltani.
Az érvényben lévő korlátozásokhoz tartozik, hogy a vendéglátóhelyek továbbra is csak a külső teraszaikon fogadhatják a vendégeiket, valamint zárt térben és közterületen egyaránt fennáll a maszkviselési kötelezettség.
Komoly oka van az intézkedésnek.
A chicagói egyházmegye pénteken külön hálaadó misét tart az új egyházfő tiszteletére.
Hiába fenyegetőztek a háborúpárti politikusok.
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.
Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Mérleg jegyébe lép a Hold: ezeknek a csillagjegyeknek fog kedvezni
Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)
Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról
A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám: bezár az aradi Remarkt – 122 munkavállaló kerül az utcára
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Komoly oka van az intézkedésnek.
A chicagói egyházmegye pénteken külön hálaadó misét tart az új egyházfő tiszteletére.
Hiába fenyegetőztek a háborúpárti politikusok.
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.