A mezei néző többnyire azért megy színházba, mert szórakozni akar, főleg ha az adott darabot egyrészt vígjátékként hirdetik, másrészt ha az adott darab alapjául szolgáló 1953-as filmen már jó néhányszor, ha nem is kacagta halálra magát, de jól szórakozott, és ha úgy nőtt fel, hogy a zenés mulatozásba torkolló családi összejöveteleken mindig felcsendült az Egy Duna-parti csónakházban (ahol köztudottan „nagy a jókedv mindennap”).

Az augusztusi budapesti koncert Leslie Mandoki szabadságra hangolt, élő zenei önarcképe
Gyökerei, az eszmék, a barátságok és az első hangok mindmáig visszhangzanak dalaiban.