Ugyanabban a korszakban alkotva, de különböző utakon járva

A Kortársak – sorstársak? című kiállításon az ő műveiket csodálhatjuk meg a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban 2020. február 1-jéig.

A szenvedélyes művészlét mind a négy festőre jellemző volt Fotó: Bach Máté

Molnár-C. Pál festőművész a Gellérthegy oldalában, egy Ménesi úti villában élt és alkotott ötven éven át. Halála után, 1984-ben kisebbik lánya, Csillag Pálné Éva családi gondozású magánmúzeumot hozott létre. Molnár-C. Pál 1894-ben született, ahogy Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula és Szőnyi István is. A művészek ugyanabban az időszakban éltek és dolgoztak, de különböző utakat jártak be. Derkovitsnak mind­össze negyven év adatott meg, Aba-Nováknak 47, Szőnyinek 66.

Molnár-C. 87 évig élt és csak néhány héttel a halála előtt tette le az ecsetet. 1931-ben költözött a villába. A múzeum volt a műterme, családjával egy emelettel lejjebb lakott. Fütyörészve festett, könnyen alkotó, derűs, játékos művész volt, ezt bizonyítja az önarcképe és az állványon látható festménye is. Szőnyi, aki varázslatosan bánt a színekkel, Zebegényben alkotott. „Az enyém a legtágasabb műterem a világon”, mondta.

A kertjéből tárult elé az a látvány, amelyet velünk is megoszt a festményein. Egyszer azt írta, ott megtalálta mindazt, ami az életműve számára igazán fontos: Zebegényt és a családot. Szőnyi tanító ember volt, meghatározó figurává vált az őt körülvevő művészek számára. Lényéből harmónia, melegség és nyugalom áradt. Aba-Novák többször járt nála, ő is festett Zebegény címmel képet.

A falon két Dunakanyart ábrázoló festmény között Szőnyi és Molnár-C. egy-egy aktja látható – szinte ugyanabban a pózban. Érdemes összehasonlítani a két festésmódot.

Molnár-C. Pál 1923-ban a Belvedere Galériában tartotta a bemutatkozó kiállítását.

A kis galéria a húszas évek elején azokat a modern művészeket fogadta be, akiket más kiállítóhelyeken gyanakodva méregettek. Derkovits nem végzett komoly művészi stúdiumokat, asztalosinasként dolgozott, miközben folyamatosan rajzolt.

Az I. világháborúba önként jelentkezett katonának. Súlyosan megsérült a keze, csak annyira tudták megmenteni, hogy a palettát foghassa vele. A Mi ketten című festményén Dombai Viktóriával, a feleségével látható, a képen a sérülése is látszik. 1922-ben állított ki először a Belvedere Galériában. Rengeteget nélkülözött. Nagyon hitelesen tudta megfesteni a kiszolgáltatottak, a szegények világát. Mivel sokat éhezett, ellenszenvvel viseltetett a kövér emberek iránt.

A Jegyespár című képén könnyen felismerhető, hogy minden ellenérzését belefestette a kövér, despota vőlegény megörökítésébe. Felesége modell volt, ahogy Aba-Novák házastársa is. Aba-Novák is kísérletező, mindig új utakat kereső művész volt.

A szenvedélyes művészlét mind a négy festőre jellemző volt
Fotó: Bach Máté

A háborúban a jobb, a festő keze sérült meg, ez a portréján is látható. Minden képből egy novellát alkotott. Felfigyelt valamire, áteresztette a lelkén, és mire elénk tárta, már egy egész történet kerekedett belőle. Molnár-C. Pál – aki közismert volt az egyházművészetéről, műveit több mint harminc templom őrzi – egyszer azt írta: „Hálás, boldog és megelégedett vagyok, ha szabad festenem, mert festeni jó!”

A szenvedélyes művészlét nemcsak őrá, mind a négy nagy festőre jellemző volt. A Kortársak – sorstársak? című kiállításon az ő műveiket csodálhatjuk meg a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban 2020. február 1-jéig.