„Veszedelmek idején a lelkünkkel védekezünk. Hiszen tudják: nem csak kenyérrel él az ember”– szól a nézőkhöz Vészabó Noémi virtuális kiállításának bevezetőjében, hangsúlyozva azt is, hogy történelmi időkben még fontosabb a művészet, hiszen a festmények ünneppé tehetik a hétköznapokat a nehéz pillanatokban.
Aki nem ismeri Vészabó Noémi munkásságát, talán Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész jellemzéséből kaphat pár mondatban is átfogó képet róla. A Csillagbojtár című kötetben olvashatjuk: „Vészabó Noémi fényből, színből és szeretetből festi, rajzolja, építi képeit. Meglehetősen eredeti módon! Azok közül az alkotók közül való, akik nem kacsingatnak másfelé, hanem azt próbálja megvalósítani, ami benne fogalmazódik meg és úgy vetül papírra, vászonra, a maga természetes módján, ahogy belőle kikívánkozik. A rajz csoda, a festmény a lélek üzenete.” Ám Vészabó Noémi nem csak fest, ír is, Titok, nem titok? című, hatodik könyve tavaly nyáron jelent meg. Akkortájt adott egyik interjújában egyszerre vall magáról íróként és festőként is: „… az expresszivitás az egész munkásságomra jellemző, akár írás, akár festés. A művészeknek »kötelességük« azt, amit kapnak, továbbadni. Ilyenkor nincsen éhes vagyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok, hanem csinálni kell. Ez persze el is éget, a szenvedély áldott teher. […] Mert képekben gondolkodom és képeket láttatok. Árnyékokat és fényeket veszek észre. […] A festőművész mindig figyeli a körülötte lélegző világot, hivatása miatt talán másképpen lát vagy láttatja a valóságot.”
Karanténkiállítása darabjainak bemutatását néha megszakítva Vészabó Noémi rövid magyarázatokat is fűz egy-egy festményhez vagy festménysorozathoz, a végén pedig a kamera körbepásztázza az otthonát, ahol a műveket elénk tárta.
