Három nő folyamatosan beszél, csak beszél és beszél

Vannak olyan színháztörténeti pillanatok, amelyeket a mai napig emlegetnek a nézők, hiába telt el több mint harminc esztendő. Ilyen volt Lolleh Bellon Csütörtöki hölgyek című 1988-as várszínházbeli előadásának az a jelenete, amikor Törőcsik Mari kirúzsozta Psota Irént, de úgy, hogy közben a két színésznő folyamatosan beszélt.

A színdarab abszurditásig viszi az élethelyzetet, hogy három nő folyamatosan beszél Fotó: Tóth István Csaba Forrás: MTI

Míg Törőcsik Mari megfontoltan végezte a dolgát, Psota Irén lelkesedé­sében háromszor körberepülte a Földet. Feledhetetlen élmény együtt látni ezt a két színésznőt a színpadon, ráadásul Csernus Mariann is megfelelő partnere parádés játékuknak. Mert a Csütörtöki hölgyek, amelyet egyébként nem színműíró, hanem Lolleh Bellon színésznő vetett papírra, temérdek játékra ad lehetőséget, minden szereplő megmutathatja, mit tud a színészi mesterségről.

Az alapszituáció egyszerű: csütörtökönként összeül három francia hölgy, hogy beszélgessenek az élet dolgairól. Persze az élet dolgairól nem túl sokat tud meg a néző, mármint arról, mit gondol róluk a három nő, mert leginkább csak magukról tudnak beszélni – és persze arról, mit gondolnak a másikról. Arról viszont nagyon sokat. A színdarab már-már az abszurditásig viszi azt az élethelyzetet, hogy három nő folyamatosan beszél, csak beszél és beszél. Annyira sokat beszélnek, általában teljesen feleslegesen, hogy az ember egy idő után egészen komoly mélységekig jut el a női lélek poklában. A nézőben pedig elég hamar megfogalmazódik a gondolat: itt arról van szó, hogy ezek a hölgyek valószínűleg igencsak keveset éltek, ezért kell hiánypótlásként folyamatosan beszélniük.

A színdarab abszurditásig viszi az élethelyzetet, hogy három nő folyamatosan beszél
Fotó: Tóth István Csaba / MTI

Marie az egyetlen kivétel, neki volt férje, gyermeke, családja, mintha többet is tudna az élet értelméről, mélységéről, mint felszínes társai, nem is fecseg annyit feleslegesen. Törőcsik Mari játssza, aki elképesztő természetességgel alakul át múltbéli kislánnyá egyik pillanatról a másikra. Ez nemcsak mesterségbeli tudás, hanem olyan képesség, ami csak a legnagyobb színésznőknek adatik meg. Psota Irén viszont olyan Soniát kanyarít a színpadra, aki vidámságával takarja el szomorú és szerencsétlen életét. Fiát Dózsa László alakítja, aki – akár gyerekként, akár kamaszként vagy éppen érett férfiként van jelen a színpadon – természetes játékával méltó partnere a szerepükben láthatóan örömmel lubickoló színésznőknek.

Az teszi igazán különlegessé ezt a színdarabot, hogy a beszélgetés bármelyik pillanatában a jelenet átválthat jelenből múlttá, akárcsak egy filmben. A színészeknek a színdarab során nemcsak időskori önmagukkal kell megküzdeniük, hanem gyermeket, kamaszt vagy éppen fiatal felnőttet is el kell játszaniuk egyik pillanatról a másikra. Vámos László rendezését dicséri, hogy minden színész a másodpercek töredéke alatt oldja meg a feladatot, de úgy, hogy nem tűnik erőltetettnek a játék. A Csütörtöki hölgyek három nő létezésének igazi drámáját ­amolyan „víz alatti áramlásként” mutatja be; vagy inkább olyan, mintha kedvesen el akarnák hallgatni a néző elől a valódi bajokat, aki persze átlát a szitán.