Elöljáróban Szűcs Miklós felidézte: az Aczél-korszakban – az 1960-as évektől, a rákövetkező évtized végéig – Ádám Ottó, Vámos László, Szinetár Miklós vagy Kazimír Károly rendezők, igazgatók határozták meg a magyar színjátszást és az utánpótlás-képzést. A 70-es évek közepétől a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban egy új generáció hallatta hangját, Babarczy László, Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás, Ruszt József vezetésével, akiket a színházművészeti szövetségben beszélgetőpartnerem messzemenőkig támogatott, segített. Színházmegújító szándékukhoz partnerre találtak Pozsgay Imrében, aki az említett korszakban kulturális, illetve művelődési miniszteri posztot töltött be.
– A rendszerváltozást követően ők kerültek pozícióba az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolán is – magyarázta Szűcs Miklós.
Babarczy László, majd Ascher Tamás rektorként, Székely, Zsámbéki osztályfőnökökként.
– Rendezőképzésük miatt vált homogén szellemiségűvé az egyetem, ugyanis kizárólag az ő liberálisnak mondott gondolatvilágukat valló növendékeket képeztek. Ez önmagában nem lenne baj. A baj az, hogy nem engednek be másik szellemi irányt – hangsúlyozta az egykori direktor, hozzáfűzve: ez a világ igen messze esik az egykori Várkonyi Zoltán vezette főiskola szellemiségétől, ahol a tehetség számított, s a tanárok nem erőltették rá diákjaikra ideológiai meggyőződésüket.
Noha Várkonyi nyíltan vállalta baloldali, ám nem moszkovita, hanem francia gyökerű gondolkodását, a magyar történelmi film legnagyobb klasszikusait alkotta meg a létezett szocializmusban.
– Feltűnő, mennyire sikertelen az utánpótlás-nevelésük, hiszen a társulatok döntő többségét színészek vezetik, nem pedig rendezők – mutatott rá az egykori színidirektor.
– Be kellene engedni az egyetemre olyan tanárokat, akik másként gondolkodnak a világról, a színházról. Hogy ne mondjam, liberálisan kellene hozzáállniuk a képzéshez, nem pedig mélyíteniük az árkokat – fogalmazott Szűcs Miklós, így zárva gondolatait: – Miért tiltakoznak az ellen, ha valaki mást akar, amikor annak idején ők szintén mást akartak, mint Ádám Ottó, Vámos László, Szinetár Miklós vagy Kazimír Károly?
