A Rio Bravóban minden a megmaradásról szól. Senki nem akar elmenekülni, mert John Wayne tudja jól, hogy máshol se jobb, az ember nem menekülhet el önmaga elől, a problémái elől. Szembe kell nézni a múlttal, hogy legyen jövő. A Délidő kisvárosában nem történik meg a múlttal való szembenézés. Ott nem beszélik meg az emberek a bajokat, a bántalmakat. Ott mintha ettől a szőnyeg alá sepréstől lenne egyre nagyobb a baj.
Jól látta John Wayne, hogy zsákutca az a világkép, amelyet a Délidő bemutat. A bűnbakképzés, az emberek bűntudatának erősítése nem vezet sehova, hisz sokkal fontosabbak a pozitív minták. A macsó, de szerelmi ügyekben ügyetlenül tébláboló férfi karaktere˛, vagy a nagyszájú, vagány nő, aki a lelke mélyén gyengédségre vágyik, közelebb áll a nézők szívéhez, mint a Délidő nihilista miliője. Leginkább azért, mert a korabeli nézőnek azt kellett megtanulnia, hogy mindenki olyan, mint ő: esetlen, ügyetlen az élet igazán fontos dolgaiban, sokszor hibázik, de a hibáit képes kijavítani, ahogy a néző is képes erre.
Mindent elmond a két film közötti különbségről, hogy a Rio Bravóban megszületik az együtt éneklő, a jóban és rosszban együttműködő kisközösség, amelyben John Wayne igazi apafiguraként figyelmesen, de férfiasan foglalkozik kis csapatának lelkivilágával, minden nyűgével-bajával. És aztán ez a kisközösség már képes arra, hogy megvédje a többieket, a város lakosságát, akik nem gyávák, csak egyszerűen nem értenek a fegyverforgatáshoz. Ebben a filmben nem hever a porban a seriffcsillag, mert ilyen a Földön nincsen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!