Erkölcs és kapaszkodók nélküli elátkozott világ

Izgalmas formanyelvi újítással találkozunk, de a film a tartalmát illetően is felkavarja az állóvizet.

2020. 10. 01. 7:15
A Nadia Tereszkiewicz által alakított bizonytalan identitású fiatal pincérlány vidékre megy, szerelmet kér számon, de csak önzőséget talál Fotó: magyarhangya
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindig nagy öröm, ha az ember igazán izgalmas formanyelvi újítással találkozik. Dominik Moll Bestiáda (2019) című filmjében egészen elképesztő a cselekményvezetés. A film a tartalmát illetően is felkavarja az állóvizet, ugyanis egyre betegebb világunk felett gyakorol kegyetlen kritikát a rendező, rá­adásul úgy, hogy az egyik legkényesebb témáról, a szerelemről beszél.

A Bestiádának tehát nagyon különleges a formanyelve. Úgy kell elképzelni a cselekményvezetést, hogy látunk egy történetet, amely néhány jelenetből áll. Aztán elkezdődik egy másik történet, amelyről kiderül, hogy valamennyivel korábbi, és addig tart, ahol az előző történet elkezdődött, illetve az előző történet elejéből is újralátunk néhány jelenetet, amelyek az új információk fényében új megvilágításba helyezik a dolgokat. Majd kezdődik egy harmadik történet, amely szintén belefut az előzőbe, aztán a negyedik is, vagyis ebben a filmben minden történet összeér, a fontosabb jeleneteket többször is láthatjuk, csak más nézőpontból, sokkal több információval a tarsolyunkban. És ez elképesztően érdekes. Igazi formanyelvi bravúr.

A film érdekessége, hogy ez egy olyan thriller, amelyben nagyon erős a melo­dráma. Annyira, hogy tulajdonképpen el is lehetne hagyni a filmből mindent, ami a thriller műfajára jellemző, akkor is megállná a helyét remek melodrámaként. Épp ezért is érdemes górcső alá venni azokat az élethelyzeteket, amelyeket kegyetlen kritikával illet a rendező. Az egyik legszembetűnőbb a főszereplő feleségének „szerelme” egy világunkkal nem túl sok kapcsolatban lévő fiatalember iránt, akiről annyit tudunk biztosan, hogy nem szokott beszélgetni emberrel, csak az állatokkal. A néző pedig nem hisz a fülének, amikor azt hallja a feleségtől – miközben a rendőrnek a megcsalás körülményeit magyarázza –, hogy ő csak némi gyöngédségre vágyott. Azt ugyanis a nőt még csak meg sem érintő, erősen sérült fiatalembertől biztosan nem kapta meg, láttuk, ha valakitől ebben a filmben gyöngédségre számíthatna, az éppen hogy a férje. De hát egy erkölcs és kapaszkodók nélküli elátkozott világot mutat be a rendező, amelyet a sátán irányít, ezt is látjuk: konkrétan Afrikából.

Aztán megismerjük egy idősebb, gazdag nő „szerelmét” is, aki elcsábít és szexuálisan kihasznál egy fiatal leányzót, majd otthagyja a városban, mert persze egy városban mindent lehet. De a fiatal leányzó csak nem hagyja annyiban a dolgokat, a nő után megy vidékre, számonkér, méghozzá szerelmet kér számon, de szerelem nincsen ebben az elátkozott világban. Aztán a bolond fiú „szerelmét” is megismerjük. Arról a fiú­ról van szó, akitől gyöngédséget várt a szomszédja felesége. No, ez a fiú konkrétan egy halott lányba lesz „szerelmes”, aki hozzá hasonlóan fatuskóként létezik már csak a világunkban. A házastársát évek óta elhanyagoló, gyöngédséget a szomszéd bolondtól reménytelenül remélő nő férje is „szerelmes” lesz, ő egy láthatatlan, illetve kamufotókkal, kamuvideókkal rendelkező fia­tal lánnyal kezd beszélgetni az interneten. Elmondható, mert a thrillerhez konkrétan nem kötődik, egy afrikai fekete férfi húzza le álnéven a franciát vagy, – ahogy a filmben elhangzik – játszik az érzelmeivel.

A Nadia Tereszkiewicz által alakított bizonytalan identitású fiatal pincérlány vidékre megy, szerelmet kér számon, de csak önzőséget talál
Fotó: magyarhangya

Dominik Moll a filmjében tűpontosan mutatja be, hogyan vezet tragédiához mindez. Amúgy nem is bonyolult. Ha lenne erkölcs ebben a világban, a feleség a férjnél keresné a testi és lelki boldogságát, akinek a gyöngédségét nem az internet hazug és lehúzó világában kellene kiélnie. Ha lenne erkölcs, egy érett férfi nem fiatal lányok után futkározna, egy gazdag, unatkozó nő pedig nem tehetné tönkre egy fiatal, még igencsak éretlen, önmagában, identitásában bizonytalan leányzó életét. Ha lenne erkölcs, a gazdag, unatkozó nő férjének nem azon járna az esze, hogy Afrikából hozzon magának cselédet, akit persze szeretőként kihasznál. Vagyis ha lenne erkölcs, nem lenne hulla ebben a thrillerben. Dominik Moll igen pontosan bemutatja: világunk eljutott oda, hogy mindenki boldogtalan, mert máshol keresi a szerelmet. Ott, ahol nincsen. Mert nincs szerelem, csak önző vágy a morálon, az erkölcsön túl.

A filmből egy rövid előzetes itt megtekinthető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.