Olvassunk Ciorant, hogy ne legyünk öngyilkosok

Negatív terápia · Bár pesszimisták és nihilisták, a román–francia gondolkodó mondatai segítenek élni.

Forrás: Pinterest

Mitől igazán sikeres egy szerző? Ha a világ több tucat nyelvére fordítják le, esetleg ha több millió kötete fogy el? Vagy ha egy öngyilkosjelölt japán lány meggondolja magát, miután elolvasta a könyvét? Ez utóbbi eset megtörtént Emil Ciorannal, a filozófussal, aki mindig azt állította, hogy az öngyilkosság elvi lehetősége nélkül képtelen volt élni. Egy interjúban mesélte el a történetet: a japán lánytól köszönőlevelet kapott, a hölgy ebben elárulta, hogy véget akart vetni az életének, de véletlenül kezébe akadt Cio­ran egyik japánra fordított könyve, és miután elolvasta – annak ellenére, hogy nihilista és pesszimista gondolatokkal volt tele –, rögtön megszűnt a halálvágya. A titok az elvi szóban van, hisz mint Cioran írta: „Írásban folyton az öngyilkosságot tanácsolom, szóban mindenkit lebeszélek róla. Ugyanis az első esetben filozófiai megoldásról van szó, a másodikban egy emberi lényről, egy hangról, egy panaszról…”

De még mielőtt rátérnék Cioran negatív terápiájára, érdemes felidézni az alakját. Noha Párizsban élt és alkotott, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója erdélyi volt. Az Osztrák–Magyar Monarchiában született 1911-ben, a Szeben vármegyei Resináron, ám már Nagy-Romániában nőtt fel, és vérbeli román nacionalista lett. Cioran a fasizmussal is kacérkodott, magyarfaló kijelentésektől sem riadt vissza, majd a második világháború végén a franciaországi román nagykövetségen dolgozott kulturális munkatársként, de már nem tért vissza a szovjetek által megszállt Romániába. Leszámolt a múltjával, nyelvet váltott, és a francia esszéirodalom egyik legnagyobbjává vált. Éppen ezért különös, hogy élete alkonyán mégis a Monarchia régi világát idézte fel beszélgetéseiben, közép-európainak vallotta magát, egy kései interjúban azzal kérkedett, hogy az apja beszélt magyarul, ő pedig Ferenc József uralkodása idején született, sőt revideálva korábbi álláspontját, azt is kifejtette, hogy a magyarok nem nyomták el a románokat Erdélyben (bár, mint mondta, lenézték őket).

Tehát hosszú utat járt be Emil Cioran, akit neveznek nihilistának és pesszimista gondolkodónak is. Ez utóbbi kétségkívül igaz, ám ahelyett, hogy könyvei olvasása után felvágnánk az ereinket, inkább megkönnyebbülve, derűsebben látunk neki mindennapi teendőinknek. Pedig többek között ilyeneket írt: „Ha tökéletesen tisztában volnánk azzal, hogy mik is vagyunk, annyi bátorságunk még maradna, hogy lefeküdjünk, de annyi már semmiképp sem, hogy föl is keljünk.”

Fotó: Pinterest

Miért is szegné kedvünket egy ilyen mondat? Cioran többször beszámolt arról, hogy írással adja ki magából a felgyülemlett mérget, mely különben felemésztené az egész szervezetét. Negatív terápiája tehát nagyon egyszerűen működik: miután ráébreszt bennünket arra, hogy az életünk véletlen semmiség, mi pedig fontoskodva sürgünk-forgunk egy kis bolygón valahol a világmindenség peremén, gondjaink, vágyaink, céljaink, kudarcaink, sikereink egyszer csak nem tűnnek olyan lényegesnek. Cioran felszabadít minket minden terhünk alól, a lélek Spartacusa ő: fellázít, lerázatja láncainkat, majd azt mondja, hogy menjünk, amerre a szemünk lát, vagy tegyük vissza őket, hisz úgyis mindegy, hogy velük vagy nélkülük halunk meg: „Azt mondják, Angliát ötszázezer év múlva teljesen el fogja borítani a tenger. Ha angol volnék, minden tevékenységemet abbahagyva azonnal megadnám magam.”

Mivel műveinek kevés magyar fordításához nehezen és drágán lehet hozzáférni, ezért jó, hogy a Helikon beválogatta zsebkönyvtársorozatába A bomlás kézikönyvét. Csakhogy van ebben egy bökkenő: a kötet címe kissé megtévesztő, hisz A bomlás kézikönyvének nevezik, de hasonló címmel, magyarul a Précis de décomposition című 1949-es munkája jelent meg (Értekezés a bomlásról), így megtévesztheti az olvasókat, hisz Cioran egyik alapművére számítanak, miközben helyette egy különböző munkáiból, főleg a naplójából válogatott idézetgyűjtemény található benne.

Fotó: Imdb.com

Viszont egy jól használható „kézikönyvet” kapunk ehhez a mindennapi negatív terápiához. Cioran ugyanis – akárcsak La Rochefoucauld – az aforizmák, a sűrített, csattanós gondolatok nagymestere volt, így nem csalódunk ebben a kis könyvben, sőt a szelek­ción meglátszik, hogy igyekeztek Cio­ran kedvenc témái közül válogatni. Megismerhetjük a halálról, az öngyilkosságról, a történelem értelméről, Istenről és úgy általában az emberi állapotról szóló gondolatait.

Viszont a Füzetekben (Cahiers) – mely magyarul sajnos nem olvasható teljes terjedelmében – rengeteg magyarokra való utalás is található, éppen ezért furcsa, hogy ezeket nem válogatták bele a kötetbe (például ehhez hasonlókat: „Szláv van bennem, meg egy kis magyar, latin semmi”, „Magyarul kellene meghalni, vagy elutasítani a halált” (utalás az 1956-os szabadságharcra, egy honfitársához írt levelében, melyben lényegében a kommunizmus elleni lázadásra szólítja fel román honfitársait).

És a manapság nagyon időszerű Nyugat-kritikájából sem ártott volna többet szemlézni – bár a kötetben olvashatunk ehhez hasonló mondatokat: „Ezer esztendő háborúi megszilárdították a Nyugatot, egyetlen évszázad »pszichológiája« a szakadék szélére sodorta”, „Az a civilizáció, amely a katedrálisokkal kezdődött, a skizofrénia hermetizmusával fog véget érni”. Ez éppen hogy csak felvillantja Cioran nagyon precíz és mélyreható megállapításait. Ezek közül idézek egy igazán megszívlelendőt: „Az ember nem szabadságra vágyik, hanem a szabadság látszatára: ezekért a látszatokért küszködünk kezdettől fogva. Egyébként, minthogy a szabadság, mint kimutatták, érzés csupán, mi a különbség aközött, hogy szabadok vagyunk és aközött, hogy szabadnak hisszük magunkat?”

E. M. Cioran: A bomlás kézikönyve. Helikon Zsebkönyvek (90.), 2020.