– Jól esett, hogy arra kérnek föl, amihez értek. Engem most arra hívtak, amihez a legjobban értek. Negyven éve vagyok a pályán, elképesztő dolgok értek ezalatt, fantasztikus sikerek, a legjobb emberekkel dolgozhattam együtt – fogalmazott a beszélgetés elején Koltai Lajos, majd végigvezetett karrierjének állomásain..
– Valójában az Angi Verának köszönhetem, hogy eljutottam Amerikába. Valaki látta a filmet, majd négy (!) évre rá megkeresett, hogy olyan mély nyomot hagyott benne, hogy márpedig neki az az operatőr kell, aki így látja a világot – tért ki hollywoodi indulására, megjegyezve: a legnagyobb színészekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Sean Connery, Richard Harris, Shirley MacLaine, Walter Matthau és Jack Lemon.
– Aztán egyszer csak kaptam egy megkeresést Olaszországból, hogy a Cinema Paradiso rendezőjével, Giuseppe Tornatoréval forgassak. Az eredetileg betervezett operatőre, a világhírű Dante Spinotti ajánlott más elfoglaltsága miatt maga helyett engem, ami külön jól esett. Ez volt Az óceánjáró zongorista legendája című film, ami vizuálisan maga a csoda! Ezután pedig jött a Maléna, ami a személyes Oscar-jelölést is meghozta nekem; kis híján meg is kaptam a díjat – idézte fel európai sikereit, majd áttért rendezői indulására.
– A Jóisten valahogy velem volt mindig, folyamatosan jó felé terelt. Kertész Imrével találkoztak az útjaink, aki úgy döntött, hogy a Sorstalanságot nekem kell megrendeznem. Elmentem hozzá egy magánbeszélgetésre, és elmondtam, hogy mit akarok csinálni, erre azt felelte, végre valaki érti, amit írt – elevenítette fel a találkozást, hozzáfűzve: a Sorstalansággal aztán berobbant Amerikában, Onnantól elkezdték rendezőként is számon tartani.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt
A folytatásban áttért művésztanári munkájára.
– Egyszer, amikor doktori képzést tartottam, megkérdeztem, mit várnak tőlem, azt felelték: csak add és tanítsd magadat – fogalmazott Koltai Lajos. – Káel Csaba is ezt kérte tőlem, hogy adjam át azt a tudás és tapasztalatot, ami mögöttem van. Nincs is ennél szebb feladat! Az én dolgom a hároméves alapozó képzés utáni plusz két év művészmesterképzés, vagyis elvinni a rendező szakos hallgatókat a diplomafilmjük végéig. Ez a felkészülés, a közös lét a legszebb része a főiskolának.