Miért lövette le magát egy érzelmek nélküli ember?

Ha valaki meghallja Alain Delon nevét, akkor a felnőttek a Borsalinót (1970), a kamaszlelkűek a Fekete tulipánt (1964) szokták emlegetni, de az első négyben mindig benne van az a két film is, amelyekben élete két legnagyobb szerelme játssza a párját: A medencében (1969) Romy Schneider, A szamurájban (1967) pedig a nemrég elhunyt Nathalie Delon. A szamuráj egyébként azért is érdekes, mert a nők tiszteletéről szól.

Alain Delon lecsupaszított színészi eszköztelenséggel alakítja a címszerepet Forrás: CICC

A szamuráj című filmet ma nem lehetne leforgatni, mert a mai kor embere értelmezhetetlennek tartaná az Alain Delon által alakított bérgyilkos, Jef Costello viselkedését. Mármint azt, amiről az egész történet valójában szól. Amikor ugyanis Costello lelövi egy bár tulajdonosát – mivel erre kapott megbízást –, szembejön vele egy szép nő, a bár zongoristája. Costello nem gyilkolja meg a szemtanút, akivel néhány óra múlva szembesítik is, a lány pedig cserébe azt mondja a rendőröknek, hogy nem ő volt. Aztán a film végén, amikor a zongoristalány meggyilkolására kap megbízást – amiről igencsak sejthető, hogy valamiféle csapda –, nemhogy nem lövi le, éppen ellenkezőleg: még a golyókat is kiveszi a fegyveréből, nehogy baja legyen a lánynak. Ilyen a mai hasonló filmzsánerekben elképzelhetetlen. Ma már az első pillanatban lelőnék a lányt, aki szemtanúja volt a gyilkosságnak. És nemcsak azért, mert sokkal brutálisabbak lettek a krimik, hanem azért is, mert a női emancipációs folyamat ezen a színtéren is megtette a hatását. Az Alain Delon-filmben viszont még maximális tisztelet övezte a nőt, elképzelhetetlen volt, hogy lelője egy férfi.

A szamuráj érdekessége, hogy Melville, a film rendezője úgy képes folyamatosan fenntartani a feszültséget, hogy közben a nyugodt történetmesélés híve. Persze ehhez Alain Delon játéka is kellett. Egészen elképesztő, ahogy a rendező képes arra, hogy teljesen visszafogja Delon játékát és mimikáját, gesztusait, arckifejezését. Mindenből csak minimálisat kap a néző, sőt az elegendőnél jelentősen kevesebbet.

Persze fel lehet tenni a kérdést, mire jó mindez. Mire megy ki a játék? Tulajdonképpen nem olyan bonyolult, egy nagyon ügyes dramaturgiai fogásról van szó. Arról, hogy Alain Delon színészi játékával elhiteti a rendező a nézővel, hogy közömbös, kívülálló a főszereplő, akit semmi és senki nem tud kizökkenteni. Costello tulajdonképpen nem is létezik, nincs lelke, nincsenek céljai az életben, hidegen hagyja világunk, egyetlen gyengéje talán a női nem, de ezen a színtéren se jut a testi vágynál tovább.

Alain Delon lecsupaszított színészi eszköztelenséggel alakítja a címszerepet
Fotó: CICC

– Mondd, Jef, szükséged van rám? – kérdezi Nathalie Delon alakításában Costello szeretője.

– Nincs – vágja rá Alain Delon olyan arckifejezéssel, amitől egy pohár víz is jéggé fagy.

– Mit tehetek érted, mit tehetek érted, Jef? – kérdi újra Nathalie Delon olyan gyöngéden, annyi kedvességgel, hogy a megfagyott jég olvadozni kezd.

– Semmit – vágja rá Alain Delon, mert ő még abból a világból jön, ahol a férfinak magának kellett megoldania a problémáit.

Egy hideg tekintetű, érzelem nélküli rosszfiút látunk (az életnek milyen furcsa paradoxonja, hogy mennyire szerelmesek tudnak lenni a nők az ilyenekbe), akitől semmi jót nem remélhet az ember. Ám a film végén ott a nem várt fordulat: golyó nélküli pisztolyt fog a zongoristanőre, vagyis hagyja magát lelőni. Sőt kiáll a bár közepére, és éppen hogy csak nem kiáltja el magát: Tessenek, kérem, engem lelőni!

A gondosan felépített film egészének ellentmond a befejező jelenet. És ezzel olyan feszültséget teremt a rendező a nézőben, hogy napokig nem szabadul a film gondolatától.

Attól a kérdéstől, hogy vajon miért lövette le magát egy olyan ember, akinek nincsenek érzelmei, akinek nincs lelke. Sok válasz lehetséges, ám az egyik nagyon kézenfekvő. Az Alain Delon által alakított szamuráj ugyanis nem akart tovább egy olyan világban élni, ahol a fér­fiak már a nőket is bevonják piszkos kis játékaikba. És az teljesen mindegy, hogy az 1960-as években kiharcolt egyenlőség jogán.