
Fotó: Nemzeti Filmintézet
A negyedik kép, amely beleég a néző emlékezetébe, amikor Soós Imre már ki tudja, hányadszor énekli a dalt – „hosszú útról visszatérni nem lehet, a szerelmet eltitkolni nem lehet” – szerelmi bánatában, mivel eljegyezték Marit. Mari a kertben kószál, meglátja a férfit az ablakon keresztül, meghallja a dalt, nekidől a ház falának az ablak mellett, majd szomorúan az ég felé néz. És ekkor a néző a Mari arcán, állán, nyakán megpihenő, a házból kiszűrődő fény megvilágításában a lány megfoghatatlan szépségét csodálja.
Fábri Zoltán Körhinta című filmje egy szomorú történelmi helyzet mementója. A kommunisták elvették az emberek földjét, a termelőszövetkezetben a többség nem végzi jól a dolgát, mert a közös tulajdont nem érzik a magukénak. Aki kilép a szövetkezetből, az nem a saját földjét kapja vissza (de inkább senki nem kapott vissza semmit), ráadásul ellehetetlenítik a helyzetét. Mari szerelme párttitkár, a film propagandisztikus célokat is szolgált, de a készítők – kijátszva a hatalom felől jövő nyomást – az élet, a fiatalság, a szerelem szépségére helyezték a hangsúlyt. Az alkotók saját, hatalommal szembeni ellenállásukat a sorok közé rejtették, ám a legnagyobb lázadás az volt, hogy megelőzve a francia és a magyar új hullám formanyelvi újításait, a szocialista realizmus statikus képei helyett új filmnyelvet teremtettek a ragyogó és fiatal Törőcsik Marival.
A Körhinta elérhető a Filmio kínálatában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!