A lehetséges forgatási helyszínek is szóba kerültek, Dornhelm pedig elárulta, hogy éppen egy várat keres, mert fontos jeleneteket kell majd forgatniuk minél eredetibb környezetben.
– Egy igazi vár kell hozzá, keresünk eredeti helyszíneket. Még a nándorfehérvári vár is felmerült, hogyha esetleg hozzáépítenénk elemeket, akkor működhetne, de még semmi sincs kőbe vésve
– árulta el a rendező.
Dornhelm arról is beszélt, hogy meglepte a magyar színészek tehetsége, mint mondta, sok szerepre két-három kiváló jelöltjük van, és nehezen tudnak dönteni, hogy kivel folytassák. A rendező szerint a magyar filmipar hollywoodi szinten áll, és ezt többek között a modern stúdióknak és a filmprodukcióknak adott adókedvezményeknek köszönhető.
Temesváron született, Hollywoodban lakik
Robert Dornhelm 1947-ben, Temesváron született, majd elkerült Ausztriába, és évtizedeket töltött Hollywoodban. A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor 1978-ban Oscar-díjra jelölték a The Children of Theatre Street című alkotását dokumentumfilm-kategóriában. Személyesen ismerte Grace Kellyt, dolgozott Steven Spielberggel és Ben Kingsley-vel is. Gyerekkorában mindenki csak Dornhelm Robinak hívta.
Borítókép: Robert Dornhelm rendező (Forrás: Index)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!