Esztergom ez alkalommal valódi egyetemi városi arcot öltött. Még a külvárosokban is csak fiatalokkal találkozhatott a járókelő, a fesztiválcentrum, azaz a belváros és a Prímás-sziget felé haladva azonban a diákok vagy pontosabban diákkorúak olyan zsongásába csöppenhetett az erre járó, hogy egy délutánra akárki húszévessé változhatott. Egy régi barátommal összefutva fedeztem föl ezt a csodát. Zoltán – ugyancsak újságíró – hajdani rockerszerelését magára öltve, barátai karéjában figyelte a Katona színpad eseményeit. Itt éppen a Horthy-korszak vitás kérdéseiről beszélt egy francia történész, Catherine Horel, aki kutatásai kedvéért még magyarul is megtanult. Az öreg rockerek ugyan kilógtak a diákok közül, de az nem volt kérdés, ők úgy érzik, a forever young jelszó róluk szól.
Tovább sétáltam, mert a közelben mutatta be kultúráért felelős miniszterünk Amerika szellemiségéről szóló könyvét. Csák János – mint az köztudott – elég sokszor megfordult Észak-Amerikában, 2009–2010 között például a washingtoni The Heritage Foundationnél és a Grand Rapids-i Acton Intézetben volt vendégkutató. Bizonyára ezekben az években csodálkozott rá az amerikai teljesítmények mögött felismerhető lelki örökség erejére. Az amerikai géniusz című kötetében pedig éppen ezt a kérdést járja körül. Az angol nyelvű beszélgetésből kiderült, a szerző az amerikai szellem belső ellentmondásainak dacára is úgy látja: ezek az ideálok kifejezik azt a reményt, mely szerint az ember a közösségének tagjaként kibontakoztathatja tehetségét, élvezheti szorgalma gyümölcsét, és van értelme az életének és erőfeszítéseinek.
Irány a nagyszínpad, ahol még elcsíphetem a Mit adott a világnak a magyar film? című beszélgetés végét. Persze nem olyan egyszerű átvergődni a Kis-Duna Sétányon hömpölygő áradaton. Itt sorakoznak az Edu sétány pavilonjai, ahol nemcsak az MCC programjait bemutató sátrak vagy a Diákhitel Központ asztalai előtt állnak komoly érdeklődők, de szinte minden pavilonnál akad ez féltucatnyi fiatal. Sejtem én, hogy a fiúk inkább a lányokra kíváncsiak és nem a Migrációkutató Intézet vagy a Hungarian Conservative szóróanyagaira, de az ilyen típusú árukapcsolás valószínűleg egyidős az emberiséggel.
– Osztogathatnának újságokat is – mondja egy srác a barátainak, mikor maga mögött hagyja a Rubicon Intézet standját. – Azokból legalább tanulhatnánk valamit… De barátai lehurrogják: mit is kezdene ebben a nagy melegben egy paksaméta újsággal…
Közben átkeveredek a Nagyszínpad elé, ahol Köbli Norbert, az MCC Story Lab vezetője, Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró, filmrendező és Szentgyörgyi Bálint író-rendező éppen arról beszélget, hogy a sikerfilmek, sikersorozatok mögött mindig ott áll az irodalmi siker. Az elképzelhetetlen, hogy úgy hozzon létre jelentős filmkultúrát egy nemzet, hogy annak alapjainál nem áll ott az irodalom.
Apropó irodalom: még át kell ügetnem a szigetre, a Party Arénának nevezett színpadhoz, ahol a könyvek jelentőségéről beszélget Ürögdi András, a Pagony ügyvezető vezetője és Kovács Péter, a Libri igazgatója. De nem olyan könnyű átjutni a Szent Miklós hídon, mert a Duna mellékágában egy lány éppen ruhástól veti magát a vízbe. Fotósorozat készül a vetődésről, a kimászásról, de a jókedvű kacagást a képek úgysem adják vissza…
A könyves emberek a másik parton nem ennyire önfeledtek, de nagyon bizakodók. Egyetértenek abban, hogy a könyvfogyasztás – minden jóslat ellenére – sem csökken, sőt évről évre nő. Ami a pandémia idején érthető volt, de a trend azóta is tart. Úgy látszik, a magyarok szeretnek olvasni.
Vissza a főtérre, ahol végre kiderül, mi az élet értelme. (Feltéve, ha mégsem 42, ahogy azt Douglas Adams megírta…) A Széchenyi téren álló színpadon ugyanis William Dalrymple skót történész és művészettörténész tart előadást arról, milyen viszonyban állnak a bigtech cégek a „szabad világgal”, ám az előadáshoz kapcsolódó beszélgetésnek egyetemesebb témája is lesz.
Nos, az első bigtech cégekkel kapcsolatban megtudhattuk, hogy a multik, történelmi megszületésük óta hajlamosak a rémtettek elkövetésére. A brit Kelet-Indiai Társaság, amely a világ első multicége volt, egyebek mellett rátette a kezét egész Indiára, háborúzott Kína ellen, ópiumot adott el a kínaiaknak. Működése szörnyű példája a nagy multinacionális vállalatoknak. Dalrymple azonban leszögezte: a törvényhozásnak vannak eszközei az ilyen cégek káros tevékenységei ellen, és szükség is van az állami szabályozásra.
A beszélgetés során azután szóba került az is, mit végre vagyunk itt a Földön. Dalrymple szerint a teológusok és filozófusok már nagyon sokat írtak erről a fontos kérdésről, ismertette a hinduizmus és buddhizmus által képviselt eszméket. Tibor Fischer magyar származású Betty Trask-díjas angol író arról beszélt: mennyire fontos, hogy a fiatalok ismerjék és értsék önmagukat, mert így világossá válhat számukra, mi motiválja őket, és hol vannak a határaik. David R. Hodge arizonai valláskutató, az MCC vendégoktatója pedig azt javasolta, aki boldog akar lenni, az próbáljon mélyebb, spirituálisabb dolgokkal is foglalkozni.
És ezzel az én beszámolóm is véget ért, mert bár a háromnapos rendezvényen még rengeteg program várta, illetve várja a fiatalokat, az ember mégsem kószálhat egész nap az esztergomi Duna-parton, mert ha a többi programon is részt veszek, esetleg az esti koncerteken is ott maradok, akkor végül belekeveredek valami diákbuliba, s annak semmiképpen sem lett volna jó vége. Bizonyos kor fölött az ember már nem bírja olyan jó az éjszakát, mint annak előtte…
Borítókép: Csák János Az amerikai géniusz című könyvének bemutatóján (Fotó: A szerző felvétele)
