Carlos Saurát, a spanyol filmművészet meghatározó alakját madridi otthonában, szerettei körében érte a halál – közölte a Spanyol Filmakadémia pénteken. A rendező egy nappal azelőtt hunyt el, hogy életműve elismeréseként, „kiterjedt és rendkívül személyes alkotói hozzájárulásáért a spanyol filmművészet történetéhez” megkapta volna az akadémia Goya-díját a Sevillában rendezett nagyszabású éves gálán.
Szerencsém volt az életben, azt tettem, ami a legjobban vonzott: rendeztem mozit, színházat, operát, és egész életemben rajzoltam és festettem
– köszönte meg a méltatást a rendező, miután az akadémia bejelentette kitüntetését.
Fotográfusnak indult
1932-ben született Huescában, és idén január 4-én töltötte be 91. évét. Carlos Saura fotográfusként kezdte pályafutását, 19 évesen már a francia Paris Match címlapjára került fényképe, a magazin pedig állást kínált neki.
Az ötvenes években bejárta egész Spanyolországot, hogy fotókon dokumentálja a polgárháború nyomait, közben érdeklődése a film felé fordult, első kisfilmjei ezekben az években készültek. Elvégezte a madridi filmművészeti főiskolát, ahol Luis Bunuel tanítványa volt.
Az áttörést első játékfilmje, A csavargók (Los golfos) hozta meg, amely eljutott egészen a cannes-i filmfesztiválig, és amelyet további 43 játékfilm követett. Az 1965-ben készült A vadászat című filmjével már több nemzetközi díjat is nyert. Az 1970-es évekre pedig a vezető spanyol filmrendezők közé tartozott. Egymás után forgatta sikeres művészfilmjeit: a Borsmentakoktél 1967-ben, Az odú 1969-ben, az Anna és a farkasok 1972-ben, a Nevelj hollót 1975-ben, A mama százéves 1979-ben készült.
A táncfilmek korszaka
A nyolcvanas években érdeklődése a zenés filmek felé fordult, és egészen újszerű megközelítéssel olyan táncdrámákat vitt vászonra, mint a Vérnász, a Carmen és a Boszorkányszerelem, együttműködve a flamenco műfajának kiválóságaival, Antonio Gades táncművésszel és Paco de Lucía gitárművésszel.
Ekkor készült továbbá a Flamenco (1995), a Tangó (1998), az Iberia (2005) és a Fados (2008).
A Carmen nem csak Spanyolországban, világszerte hatalmas sikert aratott, és megalapozta nemzetközi hírnevét. Georges Bizet operájának flamenco stílusú adaptációja a brit filmakadémia BAFTA-díját is megkapta.
Saura alkotásait a Berlinalén és Cannes-ban is elismerték, 2002-ben Isztambulban életműdíjat kapott, majd 2004-ben az Európai Filmakadémia életműdíját is elnyerte. Filmes alkotók generációira volt hatással nemcsak hazájában, hanem külföldön is, Martin Scorsese, Woody Allen és Steven Spielberg is többször nyilatkozott arról, hogy Saura művei mélyen inspirálták őket.
Utolsó alkotását, a Las paredes hablan (A falak beszélnek) című képzőművészeti dokumentumfilmet február 3-án mutatták be Spanyolországban.
Magánélete
A rendező háromszor nősült és 13 évig élt együtt Geraldine Chaplinnel, akit múzsájának tartott, és aki 1979-es válásukig a számos filmjében szerepelt.
Antonio Banderas, Spanyolország egyik leghíresebb filmszínésze a Twitteren búcsúzott a rendezőtől. Mint írta: „a spanyol filmművészet egy fontos része halt meg Carlos Saurával, aki olyan életművet hagyott hátra, amely alapvetően fontos az emberi természet megértéséhez.”
Borítókép: Carlos Saura (Forrás: MUBI)
