A Müpa Literárium-estjein új oldalukról ismerhetjük meg a kortárs magyar irodalom legnépszerűbb szerzőit és műveiket. Oravecz Imre a hazai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője, 1972-ben megjelent, Héj című első kötetétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett a nagy lírai megújulás részese volt. Pályája második felében egyértelművé tette, hogy prózaíróként is a legnagyobbak között a helye.
A különleges alkotói életpálya fókuszában egy apró magyar falu, Szajla áll. Oravecz Imre itt született, és jelenleg is ebben a pár száz lelkes mátrai faluban él, amely körül egész világot teremtett az alkotó. Az 1988-ban megjelent Halászóember című kötetben az emlékezésé a főszerep: a kritikák szerint az író
szociografikus pontossággal állít emléket egy letűnt világnak, a falunak, melyet régi jelentésében és formájában ma már nem találunk sehol.
A kötet érdekessége vagy inkább különlegessége, hogy a településnek állított emlék mellett a mű egyfajta lírai önvallomás, afféle hazatalálás is, hiszen Oravecz Imre háromszor hagyta el az országot. Kétszer véglegesnek gondolta a kivándorlást, de minden esetben visszatért.
Első alkalommal 1972-ben hagyta el az országot. Párizsban, Londonban, majd az Egyesült Államokban keresett lehetőségeket, három hónapig Iowa Cityben az International Writing Program ösztöndíjasa volt, de 1973-ban visszatért Magyarországra. 1976-ban ismét disszidált. Chicagóban, az Illinois-i Egyetemen nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nem sokkal később újra visszajött. 1985–86-ban vendégtanár volt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán, ahol a modern német lírát és kreatív írást tanított. 1988-ban a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) program ösztöndíjasaként Berlinben töltött egy évet, és elhatározta, hogy nem tér vissza Magyarországra. A bekövetkező rendszerváltás miatt azonban mégis hazatért.
A nem mindennapi sors természetesen megjelenik az író életművében is. Oravecz a kétezres években megírta háromkötetes művét, a magyar irodalom nagy kivándorlásregényét (A rög gyermekei 2007, 2012, 2018). A trilógia megkerülhetetlen része a magyar prózának, úgy mesél a Magyarországot elhagyó, új hazát kereső nemzedékekről, hogy minden család, ahol van kivándorló nagyszülő, nagybácsi, távoli vagy közeli rokon (s ugyan melyik családban nincs?), saját családjának történeteként élheti át az elbeszélést.
A közelmúltban megjelent prózaműveket megelőzően Oravecz Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett a magyar költészet XX. századi újragondolásának, újraalkotásának részese volt. Második verseskötete 1979-ben jelent meg Egy földterület növénytakarójának változása címmel. Ugyanebben az évben jött ki a Máshogy mindenki más című gyerekverskötete. 1982-től filmkritikákat írt az Élet és Irodalomba, majd ugyanott a prózarovatot szerkesztette. A hopik könyve című kötete 1983-ban jelent meg, 1988-ban pedig az 1972. szeptember című kötete.
