– Komoly előtörténete van a marosvásárhelyi Várgalériában megnyílt Nagybányai remekművek című kiállításnak. Milyen út vezetett az újabb mérföldkőhöz?
– Hangulat, arcél, zamat. Egy 1912-ben keltezett írásában használta ezeket a szavakat Lyka Károly művészettörténész Nagybányával kapcsolatban. A nyáron megrendezett Hazatérés – Nagybányai remekművek magángyűjteményekből című tárlat az előzménye a mostaninak.
Soha korábban nem rendeztek az anyaország és Nagybánya között intézményi szinten tárlatot, így régi adósságot törlesztettünk azzal, hogy száz éve nem látott művek látogattak vissza oda, ahol születtek.
Rendkívüli sikerrel zártunk. Strebeli Róbert, a helyi múzeum igazgatója elmondta: rekordot döntött a tárlat, soha ennyi látogatót nem fogadott még egyszerre az intézményt. A kiállítás felébresztette a régen várt művészeti pezsgést a városban és a Partium területén egyaránt. Ám nemcsak látogatószámokban hozott változást, hanem a vállalkozás szakmailag is rendkívül eredményesnek mondható. A hihetetlen megnyitó visszhangja Budapestig is eljutott, így művészettörténészek, köztük olyanok, akik egyebek között a Magyar Nemzeti Galéria tárlatainak kurátorai, sőt hazai partnergalériák képviselői is ellátogattak Nagybányára. Elmondható tehát, hogy a kiállítás megmozgatta a művészeti szakmát is, s hatása túlmutatott a régión.
– Hogyan érkezett a kiállítás Marosvásárhelyre?
– A júliusi megnyitón részt vett Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, aki szerette volna, hogy hozzájuk is elvigyük ezt a különleges anyagot. Programunkban további állomások szerepeltek, így a elképzelések találkoztak. A helyszín pedig adta magát, hiszen a városban nemrég adtak át egy új kiállítói teret, a Várgalériát.
– Milyen miliőt képzeljünk el? Milyen feltételek voltak adottak a kiállításhoz?
– A galéria egy impozáns helyen – ahogy azt a neve is jelzi –, a várban található. A XV. században épült erődítmény átépítése után a XVII. században nyerte el jelenlegi formáját.
Amikor belépünk a vár területére, olyan mintha évszázadokat repülnénk vissza.
Festői táj, még novemberben is rózsabokros, s szezonálisan feldíszített kert, majd a vár egy főépületében igényes tér fogadott minket. De ez még nem minden! A város vezetősége valóban mindent megtett azért, hogy Marosvásárhelyen láthatóvá tegye a Nagybányai remekművek című kiállítást, s a város legkülönbözőbb szegleteiben, alig pár száz méterenként molinók és plakátok hirdették ezt az egyedülálló tárlatot.
– Akkor sikerült felkelteni az érdeklődését a vásárhelyi lakosoknak és a szakmának egyaránt?
– A november 8-i megnyitón zsúfolásig megtelt a terem, sok helyi lakos, érdeklődő jött el, de Budapestről is érkeztek szakmabeliek és műgyűjtők egyaránt. Soós Zoltán kiemelte, különleges pillanat ez, mert évtizedek óta nem volt, és ki tudja, mikor lesz újra egy hasonló léptékű tárlat. A megnyitó beszédek után a Tiberius Quartet játszotta el a barokk zeneszerző Tomaso Albinoni Adagio című művét, ezzel is közvetetten utalva a helyszínre. Marosvásárhely a XVII. században kapott szabad királyi városi rangot, s kezdődött el az a fejlődés, amely a századfordulón beteljesedve összművészeti központtá avatta a várost. Így a megnyitón a képzőművészet és zene szimbiózisban teremtett rendhagyó légkört.