Last Christmas (Wham!)
A Last Christmas 1984 nyarán született, amikor a Wham! két tagja, George Michael és Andrew Ridgeley hazalátogatott Észak-Angliába Michael szüleihez. Az énekes felment megnézni gyerekkori szobáját, egy órával később pedig megjelent a dal kottájával és szövegével. Michael állítólag annyira személyes projektnek fogta fel a dalt, hogy az augusztusi stúdiófelvételre kizárólag a hangmérnököt és a két asszisztensét engedte be. Érdekesség, hogy minden hangszeren ő maga játszott, a megfelelő hangulat érdekében pedig karácsonyi égőkkel és más dekorációkkal díszítette fel a helyiséget. A dal egy szerelemről szól, amely tavaly karácsonykor szökött szárba, másnap azonban a hölgy már el is árulta imádóját, aki emiatt fájó szívvel néz elébe az idei ünnepeknek.
A Last Christmast egy ízben a legszomorúbb ünnepi dalnak is megválasztották.
A dalt 1984 augusztusában vették fel, és az Epic Records kiadásában került piacra 1984. december 3-án. Első helyezést ért el a dán, szlovén és svéd kislemezlistákon, valamint második lett a belga, holland, ír, magyar, olasz, norvég és brit kislemezlistán. Öt hétig a brit kislemezlista második helyezettje volt, a Do They Know It’s Christmas? című dal ugyanis megelőzte. A következő években is hasonlóan sikeres volt, majd megvásárolta a RCA Records, a brit kislemezlistán 2021-ben, több mint 36 évvel megjelenése után lett első helyezett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!