A magyar kézművesség nemzetközi viszonylatban is páratlan kulturális és szellemi értéket képvisel. Keramikusaink, bőrdíszműveseink, tűzzománcosaink, nemezelőink – és a mesterek sora hosszan folytatható – évezredes népművészeti hagyományokat tartanak életben, újítanak meg – Európa és a tengerentúl „fejlettebb”, gyökereitől elszakadt nemzeteinek csodálatát is kivívva.
Beszélgetés a magyar kézművesség helyzetéről
Margittai Gábor Bubutimár Éva keramikussal, a Magyar Kézműves Szövetség Egyesület vezetőségi tagjával, Beszprémy Katalinnal, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnökével és Ócsag Zsolt üvegművessel, a Magyar Kézműves Szövetség Egyesület vezetőségi tagjával beszélgetett a magyar kézművesség helyzetéről.
A Magyar Összetartozás Intézete azért tartotta fontosnak a kerekasztal-beszélgetést a magyar kézműves kultúráról, mert fesztiválokon, különböző rendezvényeken találkozunk ugyan ezekkel a tárgyakkal, de nem feltétlenül látjuk át, hogy milyen fontos részei a magyar identitásnak – mutat rá Margittai Gábor. – Egyrészt hungarikumok, másrészt nagyon magas színvonalú termékek. Ha összehasonlítjuk például a nyugat-európaiakkal – ahol a polgárosodás többnyire elsöpörte a népművészetből kiinduló kézművességet – láthatjuk, hogy a magyar kézműves tárgyak hagyományos műveltségnek a hordozói.
Ha bárhol megjelennek a világban, képviselik a hagyományainkat, a kultúránkat – teszi hozzá. Az igazgató elmondta, hogy a beszélgetés érdekes kanyarokat vett. Az egyik izgalmas szál Beszprémy Katalinhoz kötődik, akit arra kért, mutassa be a nomád nemzedéket. Ő volt az egyik elindítója a hetvenes években indult mozgalomnak, amelynek többek között Makovecz Imre is képviselője volt. Környezettudatosság, közösségépítés, emberközpontúság, teljességigény és értékőrzés mind-mind alapeszméi a hetvenes években mozgalommá szerveződött nomád nemzedék tagjainak: „ha bármi képes megállítani a világ civilizációjának teljes szétesését, annak meg kell merítkeznie egy csodában: az emberléptékű visszaállításban” – vallják ma is az amerikai Lewis Mumford nyomán.
Elindult egy újrafelfedezési folyamat a mozgalom révén, ahol rácsodálkoztak arra, hogy van egy rendkívül gazdag népművészetünk, népi iparművészetünk, kézműveskultúránk. Még éltek azok a mesteremberek, szíjgyártók, lószerszámkészítők, fazekasok, hímző asszonyok, akik át tudták adni tudásukat a fiatal embereknek, akik lelkesen vettek részt a mozgalomban.
Jártak a nyári táboraikba, például abba a tokaji táborba, ahol felépült Makovecz Imre vezetésével az az épület, amely alapját képezte az organikus építészeti mozgalomnak. A nomád nemzedék a táncházmozgalomtól kezdve a kézműves kultúráig sok fronton visszahozta a magyar népművészeti hagyományokat.
Ezekről beszélgetve jutottak el a kerekasztal-beszélgetésen napjainkig, hogy milyen nehézségekkel küzd a magyar kézművesség és hogyan tudják átadni tudásukat. Ócsag Zsolt és Bubutimár Éva továbbgondolják a magyar kézműves hagyományokat és használati tárgyakat készítenek.
Ezt egy bartóki modellként írom le, amikor hagyományos alapokból a kortárs igényeknek megfelelő tárgyakat készítenek
– emeli ki Margittai Gábor. – A mai magyar kézműveseknek meg kell küzdeni azzal, hogy a piac változik. Egyfajta esztétikai igénytelenség is egyre jobban eluralkodik és felmerül a kérdés, hogy az eldobható tárgyak korában van-e túlélési lehetőségük olyan tárgyaknak, amelyek több nemzedéket is képesek kiszolgálni. Válsághelyzet van, mert egyre több a mester, de csökken a vásárlói igényesség. Már nem elég kiállni a pult mögé, bemutatókat kell szervezni, hogy felkeltsék a vásárlók érdeklődését. Megélni nehéz ebből, és a kézművesek úgy látják, nem szerencsések a szabályozások sem, ennek finomításáért megpróbálnak közösen fellépni – foglalja össze az igazgató.
