Ezzel a két előadással zárja az évet a Duna Művészegyüttes

Tartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött a Duna Művészegyüttes, melynek még koránt sincs vége. Az év utolsó hónapjaiban is több előadással készülnek, a Nemzeti Táncszínház, a Müpa és a Fonó Budai Zeneház színpadán is láthatja őket a közönség.

2024. 11. 17. 14:15
előadás
A Székelykapu című előadás átjárót nyit két szféra, a szakrális és a világi között Forrás: Duna Művészegyüttes
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatvanhét éves Duna Művészegyüttes idén is tartalmas és izgalmas esztendőt zár. Két bemutatót is maga mögött tudhat, melyek közül a Székelykapu című kétfelvonásos előadás a Müpa színpadán volt látható először áprilisban, a Szerelemkert című válogatásprodukciót pedig a Nemzeti Táncszínház színpadán mutatták be októberben.

előadás
Jelenet a Szerelemkert című előadásból. Fotó: Duna Művészegyüttes

Két látványos előadással zárja az évet a folklór formáció

A Székelykapu című előadás inspirációs centrumában a csodálatos, gazdag jelentéssel bíró építmény, a címadó székely kapu áll. Az alkotói szándék szerint az előadás átjárót nyit két szféra, a szakrális és a világi között. E tér-idő játék elviszi a nézőt a székelység múltjába, megeleveníti a rég elfeledett táncokat, felidézi eredetüket és a jelentősebb történelmi eseményeiket.

A Szerelemkert című előadás egy rendhagyó válogatás, amelyben a koreográfiák, amellett, hogy a szerelemről szólnak, az előadóknak és az alkotóknak a tánchoz fűződő szeretetét, a művészi elkötelezettségét, a magyar néptánc és a színpadi néptáncművészet iránti tiszteletét tükrözik. Az előadás gerincét neves koreográfusok rég nem látott, emblematikus művei alkotják, kiegészülve az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiáival.

Mindkét előadást műsorra tűzik még ebben az évben, december 3-án és 4-én a Székelykaput láthatja a közönség a Müpa színpadán, december 12-én pedig a Nemzeti Táncszínházban a Szerelemkertet nézhetik meg. Ezenkívül november 29-én a Fonó Budai Zeneházban a Duna Művészegyüttes állandó zenekara, a Göncöl zenekar Fordulj, kedves lovam – Válogatás Kallós Zoltán gyűjtéseiből címmel ad koncertet.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.