A Nyugat lánya (1910) az egyetlen Puccini-mű, amelyet a New York-i Metropolitanben mutattak be, a premieren Arturo Toscanini vezénylete mellett a nagy olasz tenor, Caruso énekelt. A mű különleges helyet foglal el a szerző életművében, vidám befejezésével, független, életerős és életben maradó főhősnőjével kivételt képez. 1917-ben Monte-Carlóban mutatták be A fecske című, a bécsi operettek mintájára készült, könnyedebb hangvételű alkotását (kizárólag ebbe a művébe komponált tangót, polkát és foxtrottot).
Az egyszerre több betegséggel, cukorbajjal és a dohányzás miatt torokfájdalommal küszködő Puccini 1918-ban készült el Triptichonjával, három egyfelvonásos operájával (A köpeny, Angelica nővér, Gianni Schicchi). (A Triptichon világpremierjét 1918-ban tartották a New York-i Metropolitanben, a budapesti Operaházban 1922-ben mutatták be.)
Gyengülő fizikai állapota ellenére szinte élete végéig megtartotta azt a szokását, hogy ahol lehetett, jelen volt operái bemutatóján, s figyelemmel követte azok sorsát. Tizenkét operája közül az utolsó, legnagyobb szabású a távol-keleti témájú Turandot, életművének összegzése. A drámai hangvételű zenemű középpontjában a szerelemnek a kegyetlenség fölött aratott győzelme áll. Ebben hangzik fel az egyik legismertebb és legnépszerűbb ária, a Nessun dorma is. A művet vázlatai alapján Franco Alfano fejezte be.
Puccini 1924. november 29-én halt meg Brüsszelben, ahol gégerákját kezelték. A Turandot 1926. áprilisi bemutatóján a milánói Scalában a karmester Toscanini a harmadik felvonásban, Liu halála után a komponista által leírt utolsó ütemnél letette a pálcát, és azt mondta: „Az operának itt a vége, mert a maestro ennél a pontnál halt meg.’ A teljes mű csak a második estén hangzott el.
Puccini, a playboy
Puccini szerette az autókat (a századfordulón Lucca környékén csak neki volt kocsija), a motorcsónakokat, s mindkét járművel imádott száguldozni. Elbűvölte a modern technika: kertjébe esőztetőberendezést szereltetett, hogy a mesterséges eső alatt esernyővel sétálgathasson; áriáit olyan hosszúra komponálta, hogy éppen ráférjenek az akkor használt hanglemezekre, s az első olasz rádióamatőrök egyike is volt.
Több alkalommal járt Budapesten, amelyet így jellemzett: gyenge cigaretta, erős bor, megértő barátok, elragadó nők. Portrészobrát 2013-ban avatták fel a Magyar Állami Operaházban. Luccai szülőházát múzeummá alakították át. Torre del Lagó-i villájában, ahol utolsó éveit töltötte, minden évben operafesztivált rendeznek.
Puccini 1906-ban, a Pillangókisasszony budapesti premierje kapcsán ismerkedett meg Szamosi Elzával, aki a címszerepet énekelte. A zeneszerző és az énekesnő között barátság szövődött, Puccini rendszeresen megfordult Szamosiék házában, ahol a darabot is együtt gyakorolták. A bemutató sikere után Puccini Henry Savage amerikai impresszárió figyelmébe ajánlotta Szamosit, aki egy hosszabb amerikai turnéra szerződtette őt. Szamosi Elza így az első magyar operaénekes-nő lett, aki turnéjelleggel szerepelt az Egyesült Államokban, megnyitva az utat más magyar művészek előtt.
Bókay János a Bohémek és pillangók című könyvében így interpretálja megismerkedésük egyik beszélgetését: „Puccini gondolkodott. – Nem vacsorázhatnánk együtt… hármasban a férjével, hogy beszélgessünk egy kicsit? – kérdezte.
– Fájdalom, ez lehetetlen: a férjem ma inspekciós a kórházban.
– És kettesben?
– Szívesen, ha a férjem megengedi. Majd megkérdezem telefonon.
A Márványmenyasszonyban vacsoráztak Budán. Mély lugasban ültek, nem látta őket senki.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!