Amikor felhívtam, nem egy finoman hárító sajtós vette fel a telefont, hanem ön, és egy perc alatt megbeszéltük a találkozót. Soha nem volt menedzsere?
Amióta az eszemet tudom, magam intézem az ügyeimet, az első gázsimat egészen kisgyerekként kaptam, akkor sem volt mellettem menedzser.
Hogyan történt?
Apai nagyanyáméknak hentesüzletük volt a Fradi-pályához közel, az Ernő utcában. Hátul volt a lakás, elöl az üzlet. Emlékszem, hétvégenként rendszeresen bejöttek a gangos udvarba a mutatványosok, utcazenészek, Jó ebédhez szól a nóta címen. Ha tetszett a produkciójuk az emeleten lakóknak, akkor repült az apró. Egészen kicsi voltam még, amikor karácsonyra kértem egy tangóharmonikát. Egyik szombaton aztán a földszinten, a falhoz simulva elkezdtem tangóharmonikázni. Fentről nem láthatták, hogy egy kisgyerek játszik, és a siker nem is maradt el, repültek az aprók. Az volt életem első gázsija.
Pedig nem is zenészcsaládba született.
Értelmiségi családba születtem. Négyéves koromban, amikor meghalt az édesanyám, a nagymamámhoz kerültem, a már említett Ernő utcába. A futball mellett a zene is mindig izgatott, így nem volt kérdés, hogy az akkor induló Bakáts téri zenei általános iskolába menjek, ahol a zongora tanszakra kerültem. Mellette futballoztam a Fradi kölyökcsapatában. Aztán jött egy sorsdöntő pillanat. Egy nemzetközi kupameccs visszavágóján a zöld-fehérben játszó kölyökcsapat adta a hangulatot a fő mérkőzés előtt. Ezen a találkozón az ötödik percben ráestem a kezemre, eltört, így meghiúsult a másnapi zongoravizsgám, és a futballkarrierem is kettétört. Maradt a zongora. Később zenei gimnáziumba mentem. Tanítási időben klasszikus zenéket játszottunk, azon kívül pedig Beatlest minden mennyiségben, mert pont erre az időszakra esett, hogy a Beatles teljesen átalakította a világ zenei ízlését. Lázasan hallgattuk a külföldi rádióadókat, a Radio Luxembourgot és a Szabad Európa Rádiót, és külföldi bakelitlemezekre vadásztunk. Volt egy eredeti példányom a legmenőbb angol zenei magazinból, a Melody Makerből, nagy kincsként őriztem.
Otthon tehát Beatlest játszott, az iskolában pedig Bartókot…
Játszottam Beatlest az iskolában is, aminek persze a tanárok nem örültek. Éppen ezért lezárták a zongorákat. Persze minket sem kellett félteni, annyira épp fel lehetett hajtani a zongora fedelét, hogy az ujjaim beférjenek. Ketten tartották a fedelet, én meg Beatlest, a tiltott gyümölcsöt játszottam a lelakatolt zongorán. Csodás évek voltak.
Szinte gyerek volt még, amikor bekerült a Neotonba billentyűsnek. Tizenhat évesen egyszeriben tízezrek előtt játszott. Nehéz volt feldolgozni?
Sodort magával az élet, minden gyorsan történt. Az 1967-es Ki mit tud? selejtezője előtt kerestek meg, lenne-e kedvem a Neotonban játszani. Addig ugyebár klasszikus zenét tanultam, de ott, abban a pillanatban, hogy igent mondtam, eldőlt az életem. Utólag látom, nagy előny, hogy klasszikus zenei alapműveltséget szereztem. Ez adott később lehetőséget arra, hogy zenét írjak színdarabokhoz, filmekhez, televíziós sorozathoz, és megjelent két klasszikus zenei lemezem is Lippényi Gábor és ifjabb Herrer Pál közreműködésével. A legújabb szintetizátorokon játszottam Bachot, megpróbáltunk új hangzást adni az eredeti daraboknak, illetve eljuttatni az akkori rockközönségnek a komolyzenét. Azt hiszem, sikerült.
A teljes interjú IDE KATTINTVA érhető el.
