A Nyugat édeskés csábítása 1966-ban II. rész

A sors útjai sokszor kifürkészhetetlenek. A Mi lett volna, ha? típusú kérdéseknek legtöbbször nincs értelmük, mégis, amikor olyan levelek jutnak a történész-újságíró kezébe, amelyeket a minap Szörényi Levente adott át, legalább egy pillanatra felvetődik: mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, valamint egykori osztálytársa, Bajtala János, illetve a korábban a Balassa-zenekarban az Illés frontemberével együtt játszó Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dezsesszbőgős felkérésének, és a jó pénz, valamint a nyugati karrier reményében kimegy hozzá az akkori NSZK-ba, a Freiburghoz közeli Titisee-be huzamosabb ideig játszani az ottani – egyébként magas színvonalú – vendéglátóiparban? Ez az ötlet ma már rocktörténeti kuriózum, de kicsit érdemes a kulisszák mögé nézni.

2021. 02. 06. 7:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előző részben odáig jutottunk, hogy Szilárdi Béla egyéb tanácsai és intelmei után nem utolsósorban arra kérte reménybeli zenésztársait, hogy intézzék el előre az Interkoncertnél a szerződést, hogy neki már csak alá kelljen írnia otthon.

1966. június 25-én már más hangvétellel írt Szilárdi Béla Szörényi Leventének. Furcsállta, hogy Sam (Jinda György) kicsit máshogy nyilatkozott a külföldi munkavállalásról, mint Szörényi Levente és Bajtala János. Mindenesetre továbbra is ahhoz kötötte magát, hogy együtt mindhárman menjenek, azt semmiképpen nem akarta, hogy esetleg Bajtala János nélkül álljon össze a csapat. A tisztánlátás kedvéért felvázolta itthon lévő kollégáinak a kinti helyzetet: a lokálok magánkézben vannak, tulajdonosai szerződtetik a zenekarokat annyi időre és akkora összegért, amennyire jónak látják. Általában ez úgy nézett ki, hogy egy, esetleg két hónapra kaptak szerződést, aztán továbbálltak egy másik szórakozóhelyre. A hónap közepén szokták megbeszélni, hogy a következő hónapra hosszabbítanak-e vagy sem, így az impresszárió – ekkor Szilárdi Béla menedzsere éppen kórházban feküdt egy autóbaleset után – menet közben mindig igyekezett már a következő időszakra is lekötni a bandát. Felszereltség tekintetében sem álltak túl jól, ahhoz képest, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánnak képzelték el az itthon maradottak a nyugati viszonyokat, a második levélben már azt fontolgatják, hogy részletre veszik meg a még hiányzó berendezéseket.

Szilárdi Béla itt már kételyének is hangot adott, hogy nem is biztos, hogy mindhárom általa meghívott zenész egyformán akarja a nyugati vendéglátózást.

A biztonság kedvéért leírta az anyagi kondíciókat: eleinte ezerkétszáz márkát lehetett keresni havonta, ami könnyen felszökhetett kétezerre vagy még többre is. A fizetések tekintetében nagy volt a szórás: előfordult, hogy egy este három és fél órát kellett játszani ezerkilencszáz márkáért, máskor pedig hat és fél óráért járt ezernyolcszáz márka. Mindez attól függött, milyen volt az ázsiója a csapatnak. (Szilárdi Bélának szerencséje volt, mert a Titisee-nél magyar származású volt a tulajdonos.) A repertoárban az aktuálisan futó slágereket kellett játszani, itt megemlítette többek között a Beatlestől a Yesterdayt és a Michelle-t vagy Chris Andrewstól a Yesterday Mant, de a német slágereket sem lehetett kihagyni. Ezenkívül arra is lehetett volna némi esély, hogy a saját számaikat elvigyék valamelyik kiadóhoz, de azért ezzel ez a levél sem túlságosan kecsegtette őket. Azt azért megemlítette, hogy az Ólomkatonák című szerzeményüket pódiumra vitték. Homályos célzások is vannak ebben a levélben, miszerint otthon problémák voltak, illetve az iránt is érdeklődött Szilárdi Béla, hogy mit intéztek otthon a fiúk az Országos Rendező Irodában (ORI).

Szörényi Szabolcs és Szörényi Levente (mögöttük Illés Lajos) az 1968-as Táncdalfesztivál döntőjében
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Kis idő elteltével az éppen 1966-ban emigrált és később New Yorkban letelepedett Jinda György dzsesszdobos, alias Sam jelentkezett 1966. december 28-án Szörényi Leventénél. A korábban a Nebuló, a Balassa, majd Pege Aladár zenekarában játszó muzsikus nagy tisztelettel megírt levelében előadta, hogy mennyire jó zenekarokat látott az NSZK-ban fellépni (ezek egy részét nem tudta helyesen leírni, amivel tisztában is volt, meg is említette a levélben), majd a lényegre tért és kérte az Illés számainak kottáit, cserébe ő is ajánlott a maga repertoárjából. Azon is meditált, hogy milyen jó lett volna, ha Bajtala János – akivel Szörényi Levente bátyjával, Szabolccsal együtt még az Illés előtt játszott a Mediterrán zenekarban Kőszegi Imre és Ráduly Mihály társaságában, és még az akkoriban legnagyobb sztár Németh Lehelt is kísérték tizenévesen –, Levente, valamint testvére, Szabolcs és ő együtt tudtak volna zenélni, de amint a levélből is kitűnik, ez nem jött össze, amelynek egyik oka az volt, hogy Bajtala János nem kapott útlevelet. A reményt azonban még ebben a levélben sem adták fel, igen erőteljes tervezgetés körvonalazódik Jinda György részéről, aki felajánlotta, hogy a zenekari cucc egy jó részét megszerzi, valamint a szállítást is megoldja, ha Szörényi Levente rááll arra, hogy kimenjen hozzá zenélni.

(Folytatjuk)

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=8aN3I9SYbQM[/embed]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.