A Studió 5 szerzői estje

A koncertet április 7-én, szerdán este fél nyolckor közvetítik a Zeneakadémia Online Koncertterméből.

Magyar Nemzet
2021. 04. 04. 19:00
null
A kortárs- és a népzene kapcsolatát mutatja be az öt muzsikus Fotó: Oláh Gergő
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Studio 5 évről évre megrendezett, tematikus, Solti termi koncertjeit mindig egy cél szervezi: az, hogy a nagyközönség és a kortárs zene között a lehető legtermészetesebb viszony jöjjön létre. E cél elérésének eszközéül most a magyar népzene legősibb formáját, a népdalt választották, amely népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg és fejez ki. A legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva, szájhagyomány által maradt ránk. Immár nyolcadik tematikus estjükön a Studio 5 alkotói azt szeretnék megmutatni, hogy a magyar népdalok esszenciái hogyan integrálhatóak a 21. századi modern zenébe. A koncerten öt ősbemutató hangzik majd el a Sonus Cordis Vonósnégyes előadásában, a művek között pedig felcsendülnek az ihletet adó népdalok Herczku Ágnes Fonogram- és eMeRTon-díjas népdalénekes tolmácsolásában.

A kortárs és a népzene kapcsolatát mutatja be az öt muzsikus
Fotó: Oláh Gergő

A Studió 5 alkotói csoport öt zeneszerzőből – Bella Máté, Kutrik Bence, Solti Árpád, Szentpáli Roland és Virágh András Gábor – áll, akik, bár különbözően gondolkodnak a világról és más-más zenei nyelven komponálnak, alapvető szerzői értékeik mentén mégis összetartoznak. Mentesek a stiláris előítéletektől, számos zenei hatást szívesen használnak és integrálnak, mindezt a lehető legmagasabb művészi színvonalon teszik. Céljuk, hogy az európai zenei tradícióból kiindulva új, kortárszenei hangversenyeket hozzanak létre, melyek mindig valamilyen téma köré csoportosulnak. Ezek a tematikus koncertek magas művészi színvonalon képeznek hidat tradíció és innováció, patina és progresszió között. A Studio 5 továbbá arra is törekszik, hogy figyelmet fordítson a közönség fiatalabb rétegeinek, Y és Z generációjának koncertéletbe történő integrálására. Hisznek abban, hogy ezáltal tud felnőni egy olyan koncertlátogató és értő közönség, amely ismeri és szereti korának zenéjét, valamint örökösévé válik Ligeti György és Kurtág György nevével fémjelzett tradíciónak, mely Bartók Béla, Kodály Zoltán után nemzetközi szintre emelte a kortárs magyar komolyzenét.

Műsor:

Virágh András Gábor: Árva vagyok

Szentpáli Roland: Delusion Fragments

Kutrik Bence: Sileo

Bella Máté: Aeolus

Solti Árpád: AI3I3A

Közreműködnek:

Herczku Ágnes (ének)

Sonus Cordis Vonósnégyes: Krulik Eszter (hegedű), Lachegyi Róza (hegedű), Máté Győző (brácsa), Szabó Judit (cselló)

Élő közvetítés a Zeneakadémia online koncertterméből, FB-oldalán és YouTube-csatornáján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.