Ahol a látvány a lényeg

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz grafikusművészek életműdíjat, Az elárult arany című cseh film látványtervezője pedig az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál fődíját kapta meg a hét végén Szolnokon. A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő szolnoki filmfesztiválon öt nap alatt több mint 150 filmet vetítettek.

Antal Miklós
2019. 10. 21. 7:03
null
Jellegzetes film noir elemek, pályaudvari romantika a nyertes alkotásban Forrás: BUC-FILM
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Talán még szokni kell kissé a nevét, hisz a szolnoki filmfesztivált tavaly nevezték el Alexandre Traunerről, ezzel állítva emléket a magyar születésű, Oscar-díjas Trauner Sándor látványtervező munkásságának. Trauner mintegy nyolcvan film díszletterveit készítette el, Hollywoodban dolgozott például Orson Welles, Billy Wilder, Peter Ustinov és Fred Zinnemann rendező mellett. A Legénylakás című, 1960-ban bemutatott Wilder-film látványter­veiért pedig Oscar-díjat kapott.

Ezen a filmfesztiválon a látványtervezők munkásságán van a hangsúly. A szombat esti díjátadó gálán először a saját nagyjainkat tisztelte meg a fesztivál, ugyanis életműdíjat kapott Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz grafikusművész. A szakmai zsűri méltatása szerint Jankovics Marcell nemcsak rajzfilmrendezőként, illusztrátorként, hanem kultúrtörténészként is közismert, életműdíja nemcsak az animációs filmrendezőnek, hanem a polihisztornak is szól. Gyulai Líviusz munkásságát pedig egyedülálló stílusérzék, virtuóz grafikai tudás és derűs, intelligens szellemesség jellemzi, az odaítélt díj tisztelgés életpályája egésze előtt. Jankovics animációs művei – a Fehérlófia vagy Az ember tragé­diája – közismertek, viszont érdemes figyelni Gyulai Líviusz rajzfilmjeire is, A Könny nem marad szárazon vagy a Jónás páratlan kincs, de a legutóbbi rajzfilmje, a De Ronch kapitány naplója is bővelkedik pajzán humorban meg virtuozitásban, amelyben Krúdy Gyula novellahőseit kelti életre.

Jellegzetes film noir elemek, pályaudvari romantika a nyertes alkotásban
Fotó: BUC-FILM

Az 50. évfordulóját ünneplő szolnoki filmfesztivál legjobb látványtervezésért járó fődíját Az elárult arany című cseh film látványtervezője, Jirí Sternwald nyerte el. A 2018-as cseh romantikus dráma és sportfilm egy szenvedélyes szerelemről szól. A film története 1938-ban, Csehszlovákia német megszállása alatt kezdődik, amikor a kosárlabda-válogatott zsidó származású edzője egyik napról a másikra eltűnik. A háború után megrendezett genfi kosárlabda Eb-n a fiatal jogász és élsportoló Franta megismerkedik egy lengyel emigráns táncosnővel, akivel végzetes szerelmi viszonyba kezd. A különös hangulatú film leginkább Goda Krisztina 2006-os Szabadság, szerelem című filmjét juttatja eszünkbe, és nemcsak a sportpárhuzam, hanem a látvány – a miliő, a színhasználat, a közeli korszak – is.

A második díjat megosztva kapta Bertram Reiter A trafikos című osztrák–német koprodukciós film látványtervezője, valamint Damokos Csaba, a Valan – Az angyalok völgye című magyar film látványtervezője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.