Stílusbravúr az orrszarvút rajzolótól
Gyulai Líviusz-emlékkiállítás nyílt a Szolnoki Galériában.
Gyulai Líviusz-emlékkiállítás nyílt a Szolnoki Galériában.
Gyulai Líviusz nem kizárólag könyvillusztrátor, de grafikus, rajzfilmes és irodalmár volt. Összetett személyiségét tárja a látogatói elé a Műcsarnok.
A Valóra vált képzelet című életmű-kiállítás február 20-ig látható a Műcsarnokban.
A miniszterelnök levélben fejezte ki együttérzését a gyászoló családnak Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, a nemzet művészének halála kapcsán.
Gyulai Líviusz szerint a Nyugatról érkezett ízléstelenség és kulturális szenny betört a képi világunkba. A jövendő generációk feladata, hogy ezeket kiszűrje, s helyükbe értéket teremtsen.
A Kossuth-díjas grafikusművész, a magyar grafika „nagy nemzedékének” egyik képviselője ma délelőtt hunyt el. Több mint ötszáz kötetet illusztrált, köztük Weöres Sándor Psychéjét is.
Vasárnap 15 órától Mesék kisebbeknek Gyulai Líviusz műhelyéből címmel a Jómadarak (1980) és a Tinti kalandjai (1988) sorozatok legjobb epizódjaiból vetítenek egy válogatást.
Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz grafikusművészek életműdíjat, Az elárult arany című cseh film látványtervezője pedig az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál fődíját kapta meg a hét végén Szolnokon.
A méltatás szerint Jankovics Marcell nemcsak rajzfilmrendezőként, illusztrátorként, hanem kultúrtörténészként is közismert, életműdíja nemcsak az animációs filmrendezőnek, hanem a polihisztornak is szól. Gyulai Líviusz munkásságát egyedülálló stílusérzék
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ellenzék csak a választókat átverve tudna választást nyerni.
Vajon mire költené a Tisza a brutális adóemelésükből származó bevételeket, ha nem az oktatásra és egészségügyre?
A Tisza Párt vezére elérte az üvegplafont, és ez a gazdáinak is feltűnt.
Lefoglalták a youtuber adathordozóit.
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
A woke-ideológia minden társadalmi területre beférkőzött Németországban.
A külügyminiszter szerint Brüsszel és a nyugat-európai politikusok hosszú távra berendezkedtek a háborús logikára, miközben az európai polgárok pénzét Ukrajnában akarják elégetni.
Remek helykihasználást és lágy hibrid hajtást kínál a Frontera, de vajon mit spóroltak ki belőle? Teszt.
Nem mindennapi eset történt a napokban az M0-s autópálya pihenőjében Szigetszentmiklósnál.
A Debrecen 38 éves középpályása a szabadrúgásgólja után őszintén nyilatkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.