Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója Gyulai Líviusz művészetéről megállapította: mozgatórugója a magyar és a világirodalom, no és a szarkazmus.
– Viszonylag kis gyakorlatom van abban, hogy egy kiállítás kurátora legyek, mert életemben először kuráltam – vallotta be Orosz István, aki mentségére felhozta, hogy nagyon régóta ismerte az alkotót és munkásságát. Utalt ezzel arra, hogy amikor végzett az iparművészeti főiskolán, Gyulai Líviusz felkereste a diplomakiállítását, amelynek a láttán meghívta maga mellé a Pannónia Filmstúdióba, a Lúdas Matyi háttereinek a megalkotására.
– 1975 januárjában ismerkedtünk össze – jelölte meg a pontos dátumot a kurátor, kiemelve, hogy noha művészbarátja grafikusként, képzőművészként, animációs filmesként ismert, ám irodalmárként, íróként-költőként szintén jelentőset alkotott. – Hihetetlenül művelt és olvasott volt – árulta el Orosz István, majd a kiállítótérbe kalauzolta az érdeklődő újságírókat.
A bejáratnál várakozó alkotás először került közönség elé. Amikor a tárlat anyagát gyűjtötték, Vennes Emmy, a művész özvegye akadt rá a kis rézkarcra, ami vélhetően az 1950-es, 60-as évek fordulóján készült önarckép.
Belépve a kiállítási térbe, egy színesben ismert tollrajz fal nagyságú reprodukciója fogad.
– A kép eredetije nincs meg, ugyanis elkerült egy tárlatra, ahonnan soha nem jött vissza – magyarázta Orosz István, aki az egyik fő falon függő, a mester talán legismertebb munkájához, Az öreg Casanovához lépve elmondta, hogy a 90-es évek elején kezdődött a művészi poszterek időszaka Magyarországon, amely sorozatnak a nyitódarabját készítette el Gyulai Líviusz, eredetileg litográf tollrajzként.
– Akár grafikai tanórát is tarthatnánk itt, a helyszínen tanulmányozhatjuk ugyanis a technikák elsőrangú műalkotásait – hívta fel a figyelmet a kurátor.
Ennek szellemében szemügyre vehetünk két linóleummetszetet, mind a dúcot, mind a nyomatot, mellettük rézkarcokat, litográfiákat és természetesen eredeti, egypéldányos tollrajzokat.
– Gyulai Líviuszt a legtöbben könyvillusztrátorként ismerik. Ebben fontos szerepet játszott Weöres Sándor Psychéje – folytatta rendhagyó tárlatvezetését Orosz István.
A Psyché – Egy hajdani költőnő írásai 1972-ben jelentek meg Gyulai Líviusz rajzaival.
– Weöres egy XIX. századi költőnő nevében, stílusában alkotta meg a művet. Ha nem írja alá, vélhetően mindenki hajlamos lett volna elhinni, hogy a Psyché a korai klasszicista költészet addig elfeledett darabja. Kellett ehhez a stílusjátékhoz egy olyan vizuális megjelenítés, mint Gyulai Líviusz gyönyörű, XVIII. század végére jellemző tollrajzai – fogalmazott a kiállítás kurátora. – Ezzel folytatta az olyan jeles könyvillusztrátorok sorát, mint Kass János, Reich Károly, Rékasi Csaba, Würtz Ádám, Hincz Gyula, Heinzelmann Emma, Berki Viola és a jóbarát, Kondor Béla.
A Műcsarnok életműtárlata természetesen bemutatja Gyulai Líviuszt, a rajzfilmes művészt is. A monitor körül, ahol a mester munkái peregnek végtelenítve, ott függenek a figuratervei. Köztük a Delfiniáé, amely 1976-ban az első önálló filmje volt.
– Filmsorozatai halálával nem fejeződtek be, mert a Komisz kölyök és a Komisz kislány naplójának, valamint az Egy jenki Artúr király udvarában részletes forgatókönyvei alapján a stáb befejezi a munkát.
S végezetül három kuriózumról szintén essen szó. A Velasquez-, Van Gogh és Picasso-parafrázisokról.
– Valószínűleg ez Gyulai Líviusz három utolsó műve, ugyanis ezekre bukkantak halála után a rajzasztalán – mondta Orosz István.
Borítókép: A kiállítás egy részlete (Fotó: Teknős Miklós)
