– Őszintén szólva meg voltam lepve a kisvárdai fődíj hallatán, hiszen teljesen más körülmények között játsszuk ezt a darabot: focipályán, udvarokon, erőteljesebb hangerőt igénylő környezetben – mondja Magyar Attila a Pé’z, hová mész? című zenés vígjátékól, amely a kisvárdai magyar színházi szemle legjobbja lett.
A délvidéki Tanyaszínház az egykor volt vándortársulatok világát mentette át a XXI. századba, és immár negyven éve kel útra nyaranta traktorral Kavillóból, hogy több tucat állomásra színházi élményt vigyen. Magyar Attila, az Újvidéki Színház színésze, tizenöt évesen keveredett a Tanyaszínházhoz és 1993 óta vezeti a társulatot.
– Átloptam a vándorszínházat a XXI. századba, de közben élek a korunk diktálta lehetőségekkel. Az anyaországban ritkán mutatkozunk, mert olyan sok állomást járunk be Újvidéken, a Vajdaságban. És igazság szerint korábban lehetőségünk sem volt erre. A kisvárdai találkozón másodszor nyertük el a fődíjat, ami nagy megtiszteltetés a jórészt egyetemistákból építkező társulatnak, de ez az első év, hogy a huszonhat játszóhelyünk között szerepel magyarországi helyszín is: Mórahalomra megyünk, tehát idén már elkezdünk „határtalankodni”. Büszke vagyok rá, hogy a korábban nálunk játszó Aszalos Géza Temesváron is vándorszínházat hozott létre az itteni tapasztalatok alapján – fogalmazott a társulatvezető.
A Tanyaszínház sajátos életérzés és életforma, a társulat például az egy hónapig tartó próbafolyamat alatt a központi, kavillói épületegyüttesbe költözik. Magyar Attilát arra kértük, fogalmazza meg, mi az az összetartó erő, ami a legrégebbi magyar nyelvű vándorszínházat egyben tartja, és ezt a filmekben megidézett, mára alig fellelhető műfajt élteti. Mint mondta, a fiatalok életenergiája és a kifogyhatatlan megmutatkozási vágy viszi tovább generációról generációra, évtizedről évtizedre a társulatot, amely havonta tizenhatezer ember előtt játszik. Emellett az a befogadó közeg, ami a balkáni régiót jellemzi, ahol este tízkor pezsgő élet van a köztereken, míg Magyarországon többnyire kiürülnek az utcák.
A fiatalok életenergiája és a kifogyhatatlan megmutatkozási vágy viszi tovább a társulatot
Fotó: Bach Máté
– Tizenhét nációval élek együtt, ugyanazt a nyelvet beszélem, mint az anyaországiak, de nem ugyanúgy nőttünk fel. A balkáni emberek másképp élik az életet. Tudnak élni a mában. Én is ezt vallom: a mában kell hinnünk, és jobb, ha az ember nem tart haragot. Ezt az üzenetet adom át a fiatal társulatomnak. Azt szoktam mondani, hogy a vajdasági színházi növendékeknek a Tanyaszínház az óvodája – összegzi.
Néhány napja a 41. évadot kezdte el a csapat, ősbemutatót tartottak: Lénárd Róbert Y elágazás című darabját vitték közönség elé – ezt huszonhat helyszínen, köztük a magyarországi Mórahalmon adják majd elő a Szerb Kulturális Központban. A darab a sokat emlegetett Y generációs jelenséggel foglalkozik, az interneten felnőtt nemzedékkel, akik a technika révén mindent készen kapnak. Előadásuk igazi időutazás, hiszen ezt a mai témát egy százötven évre visszavezethető színházi formába ágyazva járják körül, és ezt megmutatva vándorolnak ezer kilométeren keresztül traktorral.
