A Static-X energikusan végigcsörömpölte-ordítozta a kétezres évek elejét, a szokásos föloszlásokat és újjáalakulásokat sem mellőzve. A diszkográfiába fülelve egyértelmű: egy idő után ők sem tudtak mit kezdeni az általuk (is) új színekkel gazdagított, mégis szűkös műfaji keretekkel, az ötödik Cannibal, illetve a hatodik Cult of Static albumok egyértelműen csak árnyékai a kirobbanó Wisconsin Death Tripnek. Bizony, az űrszintihangokkal színezett, mélyre hangolt, brutális zakatolás évtizedes művelése nem tesz jót a kreativitásnak, ahogy ezt ékesen példázzák más, ismert és kevésbé ismert nagyágyúk is, mint a mára tökéletes unalomba fulladó Ministry, a szintén fáradt Rob Zombie, az ugyanazt az öt (egyébként zseniális) nótát egy életművön át variáló Rammstein, vagy a talán leghamarabb kiégő Fear Factory. A szcéna üdítő kivétele a Nine Inch Nails, lévén Trent Reznor valódi, kivételes tehetségű komponista. Valamint a Laibach, ami a fentiekhez képest nem is zenekar, hanem afféle kísérleti, összművészeti intézmény.
Mindezek fényében igazán meglepő, hogy a Static-X remek albumot adott ki 2020-ban Project Regeneration Vol. 1. címmel. Az eredeti felállásból mára csak a dobos és a basszusgitáros maradt a bandában, az alapító gitáros-ordibátor frontember, Wayne Static 2014-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt – és abban az időben épp haragban volt zenekarával.
A Static-X remek albumot adott ki 2020-ban Project Regeneration Vol. 1. címmel
A Project Regeneration tehát a karizmatikus frontember nélkül készült, és mégis vele: régi próbafelvételeket, ötleteket ástak ugyanis elő, és a jelekből ítélve remekül sikerült a bányászat, hisz egy kivételével (ott a Ministry-főnök Al Jourgensen is komorkodik a tőle megszokott torzított vokállal) minden dalban csak Wayne hangját halljuk. Az együttesnek természetesen minden gesztusából süt a posztumusz tiszteletadás, az elhunyt zenekarvezető jellegzetes figurája hangtól képig áthatja a produkciót – a hallgatóra van bízva, mennyire ítéli ezt ízlésesnek.
A Project Regeneration a karizmatikus frontember nélkül készült, és mégis vele
Fotó: Wikipedia
Az anyagot hallva nyugodtan lehetünk hálásak is: Wayne hangja változatosabb, mint valaha. A dühödt kiabálás mellett elszántan kitartott tiszta hangokat és egymásra vágott, komor dallamíveket persze részint a technikának köszönhetjük, ám az összhatás olyan izgalmas és friss, hogy nincs is kedve az embernek ilyesmin morfondírozni. Az a fajta megtisztító indulat és lendület, s olykor komor, tragikus fenség sugárzik az anyagból, amitől az indusztriális metál az, ami. A Static-X-nek ismét rányílt a füle, hogy a súlyos, zúzós gitárok, a pincemélyre hangolt basszus és a levegősebb szintiprüttyögések és atmoszférák váltakozása sokkal több jóleső feszültséget teremt, mint a folyamatos döngölés.
Ritkán mondható el egy zenekarról: legújabb lemeze épp olyan jó, mint az első (és közben eltelt húsz év!).
A műfaj rajongóinak kötelező anyag.
Static-X: Project Regeneration Vol. 1.
