Nyugtató és komor hangfürdő

A Nine Inch Nails azzal akar vigasztalást adni az embereknek, ami őket is mindig átsegítette a nehéz időszakokon.

Teljesen váratlanul, minden bevezető propaganda és felhajtás nélkül jelentetett meg és tett mindenki számára hozzáférhetővé két albumot is a Nine Inch Nails (NIN), vagyis az alapító Trent Reznor (képünkön) és régi barátja-alkotótársa, Atticus Ross. Az együttes honlapján olvasható közleményben röviden remény és kétségbeesés közti őrlődésről, az emberi kapcsolatok felértékelődéséről, a zene segítő erejéről és az összetartás fontosságáról esik szó. Reznor és Ross azzal akar reményt, vigasztalást adni az embereknek, ami a közlemény szerint őket is mindig átsegítette a nehéz időszakokon: zenével. A Ghosts V: Together és a Ghosts VI: Locusts a 2008-ban kiadott Ghosts-széria folytatása. Előbbi lemez idilli emlékek hangulatát, vagyis a reményt, utóbbi pedig sötét, komor színeivel a mindenkiben jelen levő bizonytalanságot, zaklatottságot, szorongást ábrázolja.

A Nine Inch Nails a kilencvenes évek egyik sajátos, orwelli hangulatú zsánerének, az indusztriális, vagyis ipari zenének volt zászlóshajója – komor, hideg, sötét sziget ez, minek partjait egyik oldalról a szintipop, másikról a rock-metál végtelen vizei nyaldossák. Különös módon hazánk Kádár-paneljeinek méla és elidegenedett szintetizátorbűvölői között az indusztriális zene nem igazán talált követőkre, a csattogó, ipari zajok rideg világának egyetlen jól ismert reprezentánsa a rendszerváltás utáni évek szép emlékű, kultikus zenekara, a Bonanza Banzai – bár ők természetesen a Depeche-es vonalat képviselték. A nagyközönségnek ismeretlen, ám annál érdekesebb színfolt viszont az indusztriális zajzenét teljesen más oldalról, leginkább a különutas, avantgárd Einstür­zende Neubauten gondolkodásmódja felől közelítő, de még náluk is masszásabb, nehezebben befogadható Entropia Architektura.

Reznor, bár készített botrányos klipeket, dolgozott együtt más botrányhősökkel és volt minden baja, ami a magafajta, a frontemberi működést leszámítva alapvetően befelé forduló rocksztár-félének lenni szokott, nem lett a rock hősi halottja, sőt egész rendes emberré érett, aki komoly zeneszerzőként mindenféle Oscar- meg egyéb díjas filmzenéket komponál régi barátjával, Atticus Rosszal. Utóbbi úr eleve inkább a filmzenekészítés, illetve producerkedés világából érkezett, de boldogult ifjúságában neki is voltak dekadens kalandjai, hangulatos és hozzáférhető hallgatni való például a 12 Rounds nevű formáció My Big Hero című, 1998-as albuma. Sötét, ipari zene ez is, mégis melegebb, budoárosabb tónus, mint a NIN, és nem csak a női vokál miatt (Ross neje, Claudia Sarne énekel, acsarkodik és sutyorog eszelősen – portisheades hangulat, csak energikusabb). Együttesük munkáját anno Reznor is támogatta.

A két új Ghosts-lemez, a Together és a Locusts csöppet sem hasonlít a régi NIN-re: nemhogy dobokat, ütemeket is alig hallunk, és bár szintetizátorral (meg nehezen felismerhetővé samplerezett bármikkel, illetve egy viszonylag valódinak hallatszódó zongorával) készült mindkettő, nyoma sincs rajtuk a régi idők acélkalapácsos vasöntödéjének. Éneket, gitárt ne keressünk rajta, sőt verzéket és refréneket se. Ez már úgynevezett dark ambient, vagyis egy masszaszerű hangfürdő, amiben az egyes dalokat nem igazán lehet elkülöníteni. Nem is a dal számít itt, hanem a lemez. Filmzene ez voltaképpen, amihez a hallgató forgatja magában a filmet – vagy nem gondol semmire, ahogy neki tetszik.

Mint mondtam, a Together a szerzők szándéka szerint idilli, a Locusts pedig komor. Sajnos a fény valamivel unalmasabbra sikerült, mint a sötét (bár a Together nagy paradicsomi hangulatában, a Hope We Can Again című, utolsó előtti tételben Reznor azért meglepetésképp bekapcsol valami gerjedő vakondriasztót – először azt hittem, kisült a membrán a fejhallgatóban), de aki szereti a filmzenét, atmoszferikus zenét vagy egyszerűen szívesen álmodozik mindenféle furcsa hangok ölelésében, az próbálkozzon az albumokkal bátran.

Nine Inch Nails: Ghosts V: ­Together; Ghosts VI: Locusts. The Null Corporation, 2020, Los Angeles.