Balázs Fecó harmincállomásos életműturnéra indul

Harmincállomásos életműturnét kezd pénteken a debreceni Kölcsey Központban Balázs Fecó. A Kossuth-díjas énekes, billentyűs, dalszerző tizenhat tagú együttessel és a vendég Szűcs Antal Gábor gitárossal lép fel.

Forrás: MTI2020. 02. 12. 18:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egész évben játszani fogunk az ország különböző pontjain, a határon túl, valamint Budapesten is, a Tabánban május 1-jén. A műsoron az elmúlt ötven évben írt zenéimből válogatok” – mondta Balázs Fecó az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

A zenész kiemelte: Horváth Attila szövegíróval sikerült olyan dalokat alkotniuk, amelyek maradandóknak bizonyultak, a mai fiatalok is használják, átdolgozzák ezeket. Hozzátette: ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatna.

Mint felidézte, 1969-ben a Neoton együttessel kezdődött zenei pályafutása, 1972. május 1-jén pedig már a Taurus zenekarral adtak koncertet az Ifiparkban. A Taurusban Radics Béla gitáros, Som Lajos basszusgitáros és Brunner Győző dobos volt a társa (Radics és Som már nem él), de az ígéretek ellenére nem készíthettek nagylemezt.

Balázs Fecó 1978-ban már a Korál együttessel lett sikeres, ott lett nemcsak billentyűs, hanem énekes is. „A dalokról mindig eszembe jut, mikor íródtak. Általában szerelmes számok voltak, az életünkből merítettünk és ma is igazak, szerethetők ezek”.

A turné repertoárja egy huszonöt-harminc számos vázból áll, és mint Balázs Fecó fogalmazott, nincs két egyforma koncert, mindig alkalmazkodnak a mindenkori helyszínhez. A zenész jövő márciusban ünnepli 70. születésnapját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.