Filmpiknik és költészeti fesztivál is lesz Balatonfüreden

A zárt terű rendezvények korlátozása miatt elmarad az Anna-bál Balatonfüreden, helyette Anna-fesztivállal készül a város. A járvány miatt tavasszal tartották meg a Hamvas-napokat, ezek ősszel lesznek megrendezve, a Salvatore Quasimodo-költőverseny pedig közel egyhetes fesztivállá duzzad az Európa kulturális fővárosa Veszprém 2023 támogatásával. A Filmpiknik is elindul idén, amely mustrát tervez Balatonfüreden a hazai filmtermés legjobbjaiból.

Szilléry Éva
2020. 07. 08. 7:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fokozatosan térnek vissza Balatonfüred látogatói az északi part „fővárosába”, a kultúra egyik fellegvárába. A hétköznapokon még elmarad a korábban megszokott látogatószám, az elmúlt két hét végén azonban már tele voltak a kávéházak, a strandok, de a kulturális programok is újra népszerűek Jókai Mór, Laborfalvi Róza és Blaha Lujza egykor kedvelt üdülőhelyén.

A Vaszary Galéria mint a Balaton-felvidék legnagyobb kiállítóhelye június végétől, a korlátozások feloldásától fogad látogatókat: közel két hete nyitott a pandémia miatt eddig alig látott, márciusban nyílt Top 10 című kortárs festészeti tárlat. Mindig izgalmas vállalkozás, amikor valamiféle szavazás, szakmai grémium véleménye alapján épül egy tárlat. A Vaszary Galéria erre vállalkozott, amikor a Top 10-kiállítást, vagyis a kortárs képzőművészeti toplista elkészítését egyetemi hallgatókra bízta. A galéria a tizedik évét ünnepli az újranyílt tárlattal, amelyhez támpontul szolgált, hogy Beke László 2014 őszétől 2018 tavaszáig képzőművészet-elmélet szakos hallgatókat írásban kérdezett meg arról, ki a számukra legjelentősebb tíz jelenkori alkotó. Az így keletkezett lista alapján rendezték a kurátorok a Top 10-tárlatot mások mellett Fehér László, Mauer Dóra, Birkás Ákos munkáit bemutatva. A nagyszabású kortárs kiállítást az év végéig meghosszabbítja a Vaszary Galéria.

Cserép László Balatonfüred önkormányzatának kulturális főosztályvezetője lapunknak elmondta: a rendkívüli óvintézkedéseket betartva nyitott újra a múzeum a karanténidőszak után. A veszélyhelyzet a munkatársaknak is komoly anyagi kiesést jelentett, három hónapig a munkabérük felét kapták meg a dolgozók.

Az Anna-bál a koronavírus-járvány miatt másodszor marad el eddigi történetében – a két világháború között egyszer már mellőzni kellett a programot –, ám az ilyenkor a rendezvényre épülő kültéri programsorozatot, az Anna-fesztivált meg tudja tartani a város: prímásversennyel és operaelőadásokkal várják június 20–26. között a hallgatóságot. A rendezvény záróakkordjaként Lehár Ferenc születésének 150. évfordulójára Káel Csaba, a Müpa főigazgatója és a Nemzeti filmintézet kormánybiztosa a Gyógy térre viszi ki azt a Lehár-operettet, amely a bál előadása lett volna.

Balatonfüred irodalmi hagyománya olyan erős, hogy kulturális brandet lehetne ráépíteni – állapította meg Cserép László, amikor a XXVIII. Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyről kérdeztük. A hagyományosan szeptemberben megtartott verseny az eredeti időpontban maradna, és nyitna az irodalmi életben kevéssé jártas közönség, illetve a fiatal korosztály felé is. Szeptember 18–20. között rendezik a kortárs költészeti versenyt, de az ezt megelőző hét is már a költészet jegyében telik Füreden a Veszprém Európa kulturális fővárosa 2023 támogatásával. A Hamvas-napok sem maradhatnak ki Füred kulturális programjaiból: a márciusban lemondott hétvégét novemberre tették át a szervezők.

Az irodalom és a komolyzene után a filmművészetnek is otthont adhat az északi part legnagyobb városa: a tavasszal elmaradt Filmpikniket szeptember első hetében tartják meg. A Tagore sétány köré épülő program a Magyar Filmhét díjazott filmjeiből válogat, és a jövőben Veszprém–Balaton Filmpiknik néven a tavaszi évadban kezdődne.

A kulturálisan folyamosan gazdagodó reformkori városrész mind több szabadtéri rendezvényt fogad be, a most mérsékelt forgalmú kis utcákból – amint Cserép László elmondta – az önkormányzat szándéka szerint teljesen kivonják majd az autós forgalmat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.