Voltam már egyszer az életben olyan helyzetben, hogy egyetlen könyvet vihettem magammal, és az is vakmerőség volt. Akkor gondolkodás nélkül Ady összegyűjtött publicisztikáit választottam. Mostanra már kiábrándultam a publicista Adyból, viszont az elmúlt évtizedekben számtalanszor olvastam újra Thomas Manntól a Mario és a varázslót. (A kisregénynek alcíme is van: Tragikus úti élmény.) Kereken 100 forintért vettem meg 1992-ben a három írást (a Tonio Kröger és a Halál Velencében nem váltak a kedvenceimé) tartalmazó vékonyka kötetet és valahányszor megbántottak, megaláztak, elolvastam a Mario és a varázslót. Valahányszor találkoztam az én Cipollámmal. Újraolvastam, hogy teljes bizonyossággal meg tudjam határozni azt a pillanatot, amikor már nem szabad tovább tűrni. Ceruzával alá is húztam pár mondatot. Ilyeneket: „Ha maradsz, szép dolgokat ígérek neked. Megígérem, hogy meggyőzlek bánatod alaptalanságáról.” Meg ilyeneket: „A teremben mély csönd lett. A pillanat fura, iszonyú és izgalmas volt – Mario üdvözült boldogságának pillanata. E rövid, s kínos percben, mialatt a boldogság és az illúzió minden lehető vonatkozása megragadta a lelkeket, nem mindjárt a kezdetben, hanem nyomban Mario ajkának szomorú s groteszk egyesülése után a förtelmes hússal, mely alácsúszott csókjának, a giovanotto kacagása hangzott föl bal felől, egyedül szakadva ki a feszültségből, durván, kárörvendően...”

1956-os film készült Szász Júlia főszereplésével, Koltay Gábor rendezésében
Hétfő este telt házas díszbemutatón vetítették le Koltay Gábor legújabb rendezését, aki 217 nap címmel forgatott filmet Wittner Mária életének legnagyobb kitartást megkövetelő, józan ésszel alig felfogható időszakáról. A rendezővel a helyszínen beszélgettünk.