Hadik András legmerészebb huszárakciójáról készül mozifilm

A Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő, 1757-ben játszódó, nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszárvirtust és Hadik András páratlanul merész katonai bravúrját, mely során maroknyi csapatával megsarcolta Berlint.

Magyar Nemzet
2021. 05. 07. 11:02
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készül Hadik címmel látványos kalandfilm, mely a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanatát dolgozza fel Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24 darab balkezes kesztyű történetének a felelevenítésével.

„Emléket állítani a magyar huszárvirtusnak és természetesen Hadik András katonai bravúrjának. A virtusnak, amelyben a kalandra vágyó merészséget az erkölcsi tartás ötvözte nemessé. Ez volt a magyar huszár! Ez különböztette meg minden más katonától már a kezdetektől fogva, és ez maradt a jellemzője évszázadokon keresztül. Olyan történelmi kalandfilmet szeretnénk készíteni a Hadikból, amelynek főhősét két erő kormányozza:

a bátorság és a becsület.

Sodró lendületű képekből áll össze a történet, a film ritmusát tekintve az egész egy hihetetlen vágta lesz. A történet alig hagy egy szusszanásnyi időt a szerelem, család, barátság, kötelesség és árulás érzelmes epizódjainak, aztán újra, mint a forgószél, továbbragadja hőseit és a nézőt” – így összegzik vállalásukat a Hadik alkotói.

Huszár. Kertai Zalán festménye Forrás: Facebook/Kertai Zalán festményei

A film főszerepét Trill Zsolt alakítja, a további szerepekben többek között László Zsolt, Hirtling István, Mucsi Zoltán és László Zoltán lesz látható. Erőt próbáló kihívások várják a szereplőgárdát, hiszen

a hungarikumként jegyzett magyar huszárok világának a megelevenítéséhez többek között komoly lovastudás is szükséges.

A Hadik rendezője Szikora János Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas, érdemes művész lesz, aki közel öt évtizedes pályáján számos emlékezetes színházi előadást és filmes produkciót valósított meg. A stábhoz operatőrként csatlakozik Győri Márk, aki magyar filmeket követően több európai filmben is bizonyította tehetségét. A Hadik látványos, nagy statisztériát felvonultató lovasjelenetein Steve Dent angol akciórendező is dolgozni fog.

A forgatás a tervek szerint ősszel kezdődik, és a mozifilmet 2022 végén láthatják a nézők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.