Már jövőre a mozikba kerülhet a Hogyan tudnék élni nélküled? második része
Folytatódhat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a kiemelkedő sikerű zenés romkom.
A Nemzeti Színház sajtóközleményt adott ki válaszul arra, hogy az elmúlt napokban az intézményt negatív színben feltüntetni szándékozó írás járta körbe az ellenzéki médiumokat. A színház vezetősége a közleményben leszögezi, hogy előadásaiknak a 2018/19-es évadban több nézője volt, mint valaha, amióta az intézmény a Duna-parton áll. A budapesti épületben és a soktucatnyi hazai és külföldi vendégjáték során 140 ezer néző volt szemtanúja a produkcióknak.
A Nemzeti Színház négy nagyszínpadi előadásán (János vitéz, Csongor és Tünde, Fekete ég – A fehér felhő, Tóth Ilonka) három éve ingyen látja vendégül a szervezett iskoláscsoportokat: #nemzetiadiakokert címmel futó programjuk sok tízezer diáknak nyújtott színházélményt. Az előző évadban több mint kétezer olyan nézőt hívtak el ingyen a Nemzetibe, akik még soha nem jártak színházban.
A közleményben kitérnek arra is, hogy az elektronikus jegyleolvasó rendszer alapján a teátrum látogatottsága 94 százalékos volt. Kiemelik, hogy öt éve dolgoznak az épületben felhalmozódott műszaki hibák kijavításán és a színházi eszközpark korszerűsítésén, gondosan, jogszerűen és átláthatóan gazdálkodnak.
„A hazug támadás oka tehát nyilvánvalóan az, hogy a Nemzeti Színház a nemzet színházává vált. Azonban semmilyen támadás nem riaszt el bennünket – sőt megerősít – az utunktól: továbbra is a magyar kultúra és a magyar hagyományok megújító ápolásán fogunk dolgozni” – olvasható a közleményben.
Folytatódhat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a kiemelkedő sikerű zenés romkom.
Koncertekkel, főzőversennyel, nemzeti ételek-italok bemutatójával várták a közönséget Pakson.
Több mint százezren látogattak el a Zsolnay Fényfesztiválra.
Hazánk akár vezető szereplője is lehet az európai mozgóképgyártásnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.