Művészettörténet másképp és mindenkinek
Szakrális és kortárs tematikákkal indul idén újra a Magyar Képzőművészeti Egyetem művészeti előadás-sorozata.
Szakrális és kortárs tematikákkal indul idén újra a Magyar Képzőművészeti Egyetem művészeti előadás-sorozata.

Az eseményt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet-előadása nyitja meg.

Az Egyfelvonásos komédiák nem kevés tanulsággal szolgálnak a Nemzeti Színházban.

Szeptemberben rendezik meg az első TEDxBalatont, ahol Mihályi Jeromos atya, a Tihanyi Apátság perjele is előadást tart.

Öt előadással várják a nézőket az eseménysorozaton.

Tudományos seregszemle: az Árpád-ház genetikai eredetéről, a legősibb magyar nyelvű rovásírásos nyelvemlékről és a Grand Trianon kastélyról is hallhatunk előadásokat.

A zenekar hétfőn jelentette be, hogy NYPhil+ elnevezésű szolgáltatását havonta 4,99 dollárért, évi 50 dollárért lehet igénybe venni.

Tiszavirág-életű hivatás a miénk, amelyben fontos a szakmaiság és az emberi oldal is – fogalmazott Velekei László, a Győri Balett igazgatója.

A Madách Színház oszlopos lovas-sportegyesületével próbálja fenntartani magát előadásai lemondása után.

A közönség az első élő közvetítést október 3-án délután 3 órakor láthatja, amelyre online jegyek válthatók.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

A kampányt az a StreetFluence Kftt. bonyolítja, amelynek ügyvezetője érintett a guruló dollárok botrányában.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.

Vasárnap Marokkó–Szenegál döntőt rendeznek az Afrikai Nemzetek Kupájában, de botrány árnyékolja be a tornát.

Csak azért nem lehet aranyvécére átszámolni, mert nem tudjuk, hány karátos a mintapéldány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.