A Magyar Máltai Szeretetszolgálat sátra áll a Magyar Nemzeti Múzeum rotundájában. Nem krízishelyzet okán került oda, hanem a Befogadás napja ’89 című tárlathoz tartozik, ugyanis kiállítással idézik meg a keletnémet menekülők harminc évvel ezelőtti befogadásának és a zugligeti menekülttábor létrejöttének történetét. Emellett az 1989. szeptemberi határnyitáshoz vezető folyamatokat is ismertetik a sátor körül elhelyezett fényképek, tárgyi emlékek, dokumentumok és filmek segítségével.
Harminc évvel ezelőtt Kozma Imre atya a zugligeti plébániatemplom kertjébe vezető kovácsoltvas kapu fölé egy latin feliratot helyezett el: Ianua patet, cor magis!, azaz Kapunk tárva, a szívünk még inkább! Ez alatt a felirat alatt lépett át az a 48 600 menekült, aki 1989-ben a három hónapig a templomkertben működő táborban segítséget kapott. Ez volt az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakciója.
– 1989 nyarán a keletnémet emberek szabadságért folytatott harcát vállalta egy maroknyi közösség Magyarországon. Ennek a történelmi mozzanatnak állít emléket a tárlat – összegezte Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a tegnapi kiállításmegnyitón. – Befogadás, lehajolás, jelenlét, kísérés – ezeknek a szavaknak a jelentését Kozma Imre atya tanította meg nekünk. Mellette tanultuk meg, hogy a kereszténység gyakorlat és nem elmélet, 1989-ben ebből vizsgáztunk – idézte fel. Az idén harmincéves Magyar Máltai Szeretetszolgálat azóta is ebből a tudásból és ebből a szellemiségből táplálkozik, ma is szerte az országban és a világban segítséget nyújt a rászorulóknak.
Egykor és most: Kozma Imre atya a Nemzeti Múzeumban nyílt tárlaton
Fotó: Havran Zoltán
– Többen kérdezték utólag, hogy mekkora volt a kockázat. Nem volt kockázat, csak igen volt. Aki igent mond, az az életét szánja oda. Tehát nincs szó kockázatról, hanem emberi életekről volt szó, és azokat a mi igenjeink mentették meg – kezdte beszédét Kozma Imre atya, apostoli protonotárius, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. Mint felidézte, egy napi szervezéssel már a tábor első estéjén 960 embert le tudtak fektetni, a segítségnyújtásban meghatározó szerepe volt a müncheni máltaiaknak és Csilla von Boeselagernek, az itteni közösségből pedig 600-700 ember dolgozott önzetlenül éjjel-nappal.
– Felmerült a kérdés, hogy ezek az emberek miért jöttek el, hiszen odahaza jobban éltek, mint mi. Egymástól függetlenül a legtöbben ugyanazt felelték: mert elvették az örökségünket. Az atyáink örökségét, azt, ami formálta az életünket, más ideológia szerint akarták mozgatni a gondolkodásunkat, és azt mondtuk, elég – idézte fel Kozma Imre atya. Mint mondta, ez a sok ezer ember itt tapasztalta meg, hogy a szeretet nem vár viszonzást. Hogy létezik egy nemzet, amely a nálánál gazdagabbat önzetlenül segíti. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mai működése is sok helyen példázza ezt az önzetlenséget.
– A Srí Lanka-i cunami után egy ottani kormánytisztviselő megkérdezte, hogy mekkora Magyarország. Azt mondtam, hogy épp akkora, mint Srí Lanka, de miért kérdezed? Mert a cunami után senki nem segített annyit, mint a magyarok – idézte fel a szeretetszolgálat elnöke, és levonta a következtetést: akkor Magyarország a legnagyobb.
A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szeptember 29-ig látogatható kiállításán az érdeklődők betekinthetnek a zugligeti menekülttábor mindennapjaiba és az önkéntesek munkájába. Szó esik arról is, hogyan találkoztak egymással az NDK és NSZK állampolgárai Magyarországon, a balatoni nyaralásokon, hogyan működött a keletnémet állambiztonság (Stasi) és milyen volt a határsértők büntetése, de azt is összefoglalják, hogy a Páneurópai piknik, az 1989-ben zajló szigorúan titkos diplomáciai tárgyalások hogyan tették lehetővé az osztrák határ megnyitását és az NDK állampolgárok nyugatra jutását.
