Könyvünnep és borfesztivál a hétvégén a budai Várban

Borfesztivált és könyvünnepet is rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet, a pénteken kezdődő Budavári Könyvünnepen 28 könyvkiadó mutatkozik be.

Forrás: MTI2019. 09. 05. 21:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere a rendezvények csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: mozgalmas hétvége várja az érdeklődőket a budai Várban, az önkormányzat immár 17. alkalommal rendezi meg a Szentháromság téren a könyvünnepet, de ugyanerre a hétvégére esik az idén a Budapest Borfesztivál a Budavári Palota területén.

Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál főszervezője hangsúlyozta: a százhatvan borászat kínálata mellett négy színpadon különféle programok, esténként pedig koncertek várják az érdeklődőket. A csütörtöki nyitónapon a Kiscsillag, pénteken Lukács Miklós-Balogh Kálmán cimbalomduó, valamint Sárközy Lajos és zenekara lép fel.

Szombaton jazznapot tartanak, együtt zenél a színpadon többek közt Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, valamint Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas magyar dobos. Vasárnap a népzene és néptánc kapja a főszerepet: fellép többek között a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című műsorával.

Beczner Barbara, a Budavári Könyvünnep főszervezője elmondta, hogy az idei rendezvényen a 30 éve elhunyt Márai Sándorról emlékeznek meg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa lesz. Idén 28 magyarországi és határon túli könyvkiadó vesz részt az ünnepen, de egyéb kulturális programokkal is készülnek: többek között hagyományőrzők mutatják be a török kori magyar várvédők életét, emlékezve arra, hogy éppen 330 évvel ezelőtt a Szent Liga szövetséges csapatai győzelmet arattak a törökökkel szemben.

A Gyerek kuckóban egész nap különféle programokon vehetnek részt a gyerekek, míg szombaton és vasárnap a nagyszínpadon fellép többek között Gryllus Vilmos, a Mesebolt Bábszínház, valamint a Csavar Színház is. A felnőtteket a könyvbemutatók mellett esténként koncertek várják.

Néhány változásról is beszámolt a főszervező: a díszvendég Kassa programjait szombat délután a Zenetudományi Intézményben rendezik meg, Keresztes Ildikó koncertje helyett pedig a Hot Jazz Band zenél péntek este a színpadon.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptembertől a Budavári Önkormányzat rendezvényein tartózkodnak a műanyag poharak használatától, így járulva hozzá a környezetszennyezés csökkentéséhez.

Krammer György, az I. kerületi rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy a két rendezvény alatt kiemelt figyelmet fordítanak a látogatók biztonságára, és kiemelten kezelik a külföldi turisták védelmét is. Beszámolt arról, hogy az elmúlt három hónapban a Vár területén csupán hét bűncselekmény elkövetéséről érkezett bejelentés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.