Megújult a balassagyarmati Palóc Ház fonott fűz sövénykerítése, a munkálatokat Kovács Zoltán jászárokszállási kosárfonó mester, népi iparművész végezte – közölte a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma szerdán az MTI-vel.
A 18-19. század fordulójáról való, jellegzetes palóc épületegyüttest fenyőkarókkal szegélyezett, fűzből fonott sövénykerítés határolja – olvasható a tájékoztatóban. Az ilyen vesszőből készített kerítést a családok a hagyományos életmód keretei között öt-tíz évente megújították.
Az utóbbi időben a balassagyarmati Palóc Múzeum szabadtéri néprajzi gyűjteményének sövénykerítése is erősen elkorhadt, elhasználódott, ezért új kerítésre volt szükség.
Tavasszal Kovács Zoltán jászárokszállási kosárfonó mester, népi iparművész jött Balassagyarmatra, és készítette el a fonott fűz sövénykerítést az 1932-ben Karancskesziből átszállított palóc faház, istálló, pajta és olajütő körül.
A palóc faház, valamint az istálló, pajta és az olajütő a 18. századi nógrádi falusi építkezést és életmódot mutatja be, ahol a nagycsaládok házai egymás mellett, keskeny szalagtelkeken, a fontosokon sorakoztak. A tágas udvart az utca felől régen nem zárta el kerítés, inkább csak két oldalon, a szomszédok felé volt gát, karó vagy lésza, vesszőből, elhasogatott és befont karókból, sövényből készítve. A gyalogkapu és a nagykapu is így készült és sövénykerítés zárta el a veteményeskertet is – írták a tájékoztatóban.
Mint az összegzésben olvasható, a vesszőfonás technikáját a magyarság valószínűleg jóval a honfoglalás előtt ismerte. A fonáshoz fűz-, nyír- vagy mogyoróvesszőt használtak. A durvább munkájú, hámozatlan vesszőt használó kaskötést a folyók, vizes területek és erdők közelében élő falusi lakosság házi munkaként végezte. Sövénykerítés, sövényfal, pásztorcserény, kaputábla, lésza, szekéroldal, szekérkas, szögletes gabonáskas, kukoricás kas is készülhetett kaskötéssel. A vesszőfonás általánosan használt szerszámai a különböző nagyságú kések, a mintegy 40 centiméter hosszú, elkeskenyedő kaskötővas és a kisebb, hegyesebb szurkáló, amelyekkel a vesszők bujtatását végzik.
A magyar paraszti kultúra vesszőt fölhasználva a láncvetülékes fonástechnikával készült használati tárgyakat, építményeket ismeri. Ennek lényege, hogy a fonat két irányban, egymásra merőlegesen futó szálak összeszövődéséből adódik, de a két szálcsoport szálainak minősége, vastagsága vagy egymás közti távolsága nem azonos. A láncszálak, melyek közé a vetülékszálakat befonják, általában vastagabbak. A láncvetülékes fonástechnika legkezdetlegesebb példái a földbe szúrt karókra font készítmények: ilyen a balassagyarmati Palóc Ház sövénykerítése is.
