Melyik eredeti, melyik nem?

A Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától című hiánypótló kötet tizennyolc tanulmányban vizsgálja a magyar és a nemzetközi műtárgyhamisítást.

2020. 03. 07. 14:06
null
Képzőművészetünk nemzetközileg nincs az őt megillető helyen: festészetünk mögül eltűnt a polgárság, az önazonosság, a megbecsülés Fotó: Venczel Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban látott napvilágot a Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától című hiánypótló kötet, amely tizennyolc tanulmányban vizsgálja a magyar és a nemzetközi műtárgyhamisítást. A témában eddig nem született a mostanihoz hasonló, átfogó munka. A gazdagon illusztrált könyv szerzői újságírók, művészettörténészek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Országos Kriminológiai Intézet munkatársai. A kötet egyik finanszírozója Kieselbach Tamás művészettörténész, műkereskedő, galerista.

A Kieselbach Galéria tulajdonosa szeretné, ha a könyv elősegítené a kulturális örökségünket szennyező műtárgyhamisítás visszaszorítását. A hamisítványok típusaival kapcsolatban megemlítette, hogy a két leggyakoribb fajta közül a közismertebb az eredetileg is csalárd céllal készült, teljes egészében hamis mű, míg a másik csoportba az olyan művek tartoznak, amelyeken „csak” a szignót írták át egy elismertebb, így drágábban eladható festő nevére. Persze léteznek különleges esetek is: akadtak olyan művészek, akik saját műveiket hamisították, például Iványi Grünwald Béla, a nagybányai művésztelep egyik alapítója.

– Nagy népszerűsége miatt nem tudta kielégíteni a képei iránt megnyilvánuló keresletet, ezért fiatalabb festőktől – Belányi Viktortól, Jancsek Antaltól és Záhonyi Gézától – rendelte meg ismert kompozícióinak másolatait, amelyeket aztán néhány ecsetvonással korrigált és ellátta őket kézjegyével – magyarázta Kieselbach Tamás. Ezek a hamisítványok általában elég gyenge minősé­gűek, így egy idő óta már nem szennyezik az életművet. Sajnos léteznek sokkal jobb kvalitású utánzatok, amelyek a mai napig óriási gondot okoznak. Aba-Novák Vilmos alkotásainak korabeli, a harmincas években készült hamisítványai magángyűjteményekben és könyvek illusztrációi között egyaránt megtalálhatók, sőt a közelmúltig jeles múzeumok falain is feltűntek.

Képzőművészetünk nemzetközileg nincs az őt megillető helyen: festészetünk mögül eltűnt a polgárság, az önazonosság, a megbecsülés
Fotó: Venczel Zsolt

Noha elsősorban a hatvanas évek előtti másfél évszázad alkotóit hamisítják, a megélénkülő kereslet és a milliós ár szükségszerűen felkelti a hamisítók érdeklődését a közelmúlt alkotói iránt is. Ezt a tendenciát példázza, hogy már az alig két évtizede elhunyt ­Czene Béla 70-es és 80-as években készült műveiről is felbukkantak csalási szándékkal készült kópiák. Szerencse, hogy a festő sajátos felületkezelése és virtuóz technikai tudása miatt ezek a próbálkozások még könnyen kiszűrhetők.

Nem is gondolnánk, mennyire magas a képzőművészeti hamisítványok aránya. Egyes vélekedések szerint harminc–ötven százalék, ám a műkereskedő ennél jobbnak látja a helyzetet: – Magas a szám, azonban közel sem ekkora – vélekedett. – Persze ez az a terület, ahol még egy jóval kedvezőbb arány is súlyos problémát jelentene. A hamisítványokról ugyanis azt gondolják, hogy az életmű részei, így azok gyenge színvonala rombolja az egyes életművek, sőt a magyar festészet egészének a hitelét, kultúránk hazai és nemzetközi megítélését.

Nagy többségünknek nehezen megválaszolható kérdés, hogy miképpen lehet kiszűrni a hamis műtárgyakat. Kieselbach Tamás szerint a legfontosabb eszköz a kiművelt, a képek százezrein, kiállítások ezrein edzett szem. Mint mondta: részben erre képezte magát az elmúlt évtizedek alatt. – Egy jó sommelier is képes megkülönböztetni a vizezett, gyenge minőségű bort, sőt a jó és a még jobb közötti rengeteg átmenetet is érzékeli és a különbséget szavakban is ki tudja fejezni – tette hozzá. – A tiszta hangzás, az eredeti művek ismerete adja meg a felkészültséget, amit aztán éles helyzetben szintén be lehet vetni. A rengeteg jó kép tanulmányozása által a szakértő fejében létrejön egy képzeletbeli mátrix, amely segít eligazodni az eredeti vagy hamis dilemmájában is.

A galériatulajdonos emlékeztetett: egyetemi évei előtt a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria bírálati osztályán dolgozott, ahol a beérkező műtárgyakat öt-tíz fős művészettörténész-csapat véleményezte. – Sajnos ez az osztály mára megszűnt, és ezzel együtt e speciális tudás továbbadásának lehetősége is – árulta el, majd ­sietett megjegyezni: akadnak persze hiteles helyek, ahol kiszűrik a hamisítványokat, de ezek zártak, s így nem igazán teszik lehetővé a szélesebb körű konzultációt és az utánpótlás kinevelését.

Mitől lesz az egyik festő értékesebb másoknál? Kieselbach Tamás szerint ez egy soktényezős képlet, amely függ a művész tehetségétől, korabeli presztízsétől, életrajzától, a műgyűjtők, kritikusok és művészettörténészek egyre cizellálódó értékítéletétől, attól, hogy az alkotó hol foglal helyet a közmegegyezésen alapuló művészeti kánonban. Ugyanakkor a kereskedelmi és művészeti érték nem minden esetben esik egybe: egyaránt léteznek a piac által túl- és alulértékelt életművek is. Persze ahogy halad előre az idő, lassan minden a helyére kerül.

– Sajnos a magyar képzőművészet nemzetközileg nincs az őt megillető helyen – jelentette ki a műkereskedő, aki indokokat is említett: festészetünk mögül eltűnt a polgárság, az identitás, az önazonosság, a társadalmi és anyagi megbecsülés, vagyis egy erős ország felhajtóereje. A mai napig nincs igazán gazdája ennek a területnek, pedig egy ekkora, ráadásul elszigetelt nyelvű országban, erőtlen polgársággal és csekély hatékonyságú magánmecenatúra mellett az államnak ezen a téren döntő feladata lenne.

– Szükség volna több, egymással is versengő, a rátermett művészettörténészeknek biztos egzisztenciát kínáló kutatóműhelyre, amelyek szisztematikusan feldolgozhatnák a magyar képzőművészet múltját. Életmű-katalógusokra, korszak- és művészmonográfiákra van szükség, amelyek egyébként a hamisítványok elleni harcban is hasznosíthatók lennének. Óriási elmaradásaink vannak ezen a téren, amelyeket azonban okos finanszírozással, viszonylag kevés pénzből néhány év alatt behozhatnánk, ha a költségvetés készítői felismernék a képzőművészetünkben rejlő hatalmas tartalékokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.