„Add meg a mi mindennapi adatunkat most és mindörökkön” – mondja Socino, a Dávid Ferenc lakásába beköltöztetett besúgó Páskándi Géza Vendégség című történelmi drámájában. Ma is bizarr ez az újraírt imádság, hát még milyen lehetett 1970-ben, amikor a kolozsvári Korunkban megjelent! „Az információ hatalom” elve azóta egyre érvényesebb, bár már nem fenyeget az a veszély, hogy kényszermunkára ítélnek vagy börtönbe jutunk akár az otthonunkban kimondott egyetlen mondatért is.
Zelei Miklós Páskándi-inspiráció alapján írta meg a Dunagate-botrányhoz kapcsolódó drámáját, szintén Vendégség címmel. Míg Páskándi művében Dávid Ferenc unitárius püspök történetén keresztül látunk bele egy 1578 karácsonyán kibontakozó árulástörténetbe és a besúgók machinációiba, addig Zeleinél 1989 karácsonyán ismerjük meg az ügynököket, akik a színházba ment barátaik lakásában kutakodnak. A rendszerváltozás és a Dunagate-ügy harmincadik évfordulóján Léner András rendezésében egy sajátos színházi projekt hív együttgondolkodásra ifjakat és idősebbeket.
– Nagyon fontos az a műhelymunka, amelyre lehetőségünk nyílt Zelei Miklós darabja kapcsán. Két színésszel, Kökényessy Ágival és Almási Sándorral négy etűdöt viszünk színre, és utána szakemberek bevonásával beszélgetünk a látottakról, a közelmúlt történelméről, azokról a kérdésekről, amelyekről jó, ha több generáció gondolkodik együtt – mondta a rendező. Az első etűdöt vasárnap 19 órakor láthatja a közönség a Rózsavölgyi Közösségi Házban.
Zelei Miklós és Léner András találkozásában szintén Páskándi volt a kapocs: a rendező 2018-ban a dunaújvárosi Bartók Színházban állította színpadra Páskándi Lélekharang című drámáját – melynek ősbemutatóját épp az édesapja, Léner Péter rendezte 1987-ben Nyíregyházán –, majd az író az előadás után megkereste őt a Vendégség című kamaradarabjával.
Vendégség címmel Léner András rendező a besúgórendszer persziflázsát viszi színre
Fotó: Kurucz Árpád
Léner András kamaszkorában ismerte meg Páskándi Gézát. – Bennem nem úgy él, hogy egy bácsi érkezik hozzánk, akinek csak illedelmesen köszönni kell, és ha a felnőttekkel beszélget, csendben maradni vagy kimenni a szobából, hanem hogy áradt belőle a közvetlen és valós érdeklődés. Hogy itt van valaki, akivel össze lehet kacsintani és úgy tudok vele beszélgetni, mint a barátaimmal vagy az édesapámmal – idézte fel a rendező. Mint mondta, felnőttkorában látott rá arra, mekkora író Páskándi és milyen sorsa volt. Úgy véli, Páskándi személyiségének épp ez az egyik nagysága, hogy sosem kérkedett a szenvedéseivel, az üldözöttségével. – Ő ezt viselte. És megírta, integrálta a drámáiba. A történelmi ihletésű drámái minőségét nemcsak a történeti hűség, a borzasztóan jó dialóg, a nagyon pontos dramaturgiai tudása biztosítja, hanem az, hogy ezek mögött ott van az ő végtelen humánuma és a szinte önveszélyes igazságérzete, igazságtudata, igazságmániája is – mutatott rá Léner András.
A Dunagate-botrány kapcsán harminc év távlatából mintha valami naiv optimizmus is tetten érhető lenne, hogy egy társadalom tényleg hitt abban, hogy egyik napról a másikra kiiktatható egy aljas rendszer. Valóban meg tudtak döbbenni azon, hogy továbbra is megfigyelik, lehallgatják az ellenzéki pártok tagjait. Óhatatlanul felötlik bennünk, hogy ma már humán apparátus sem kell ehhez, mi magunk vásároljuk meg azokat a kütyüket és alkalmazásokat, amelyek nyilvántartják az ismerőseinket, útvonalainkat, szokásainkat.
– A fogyasztói társadalom vívmányait nem szabad összekeverni az aljassággal. Az, hogy az online jelenlétünket hogyan ügyetlenkedjük el, ezzel miként élnek vissza és hogyan manipulálnak minket, egy más jelenség – hangsúlyozta Léner András, aki szerint az ügynökrendszer működése egy társadalmi anomáliát is feltételez. A Dunagate-ügy kapcsán pedig egy fontos aspektust emelt ki: nem érdekes szempont, hogy az akkor megfigyelt pártok milyen egységben voltak ott, hogy a szüleink generációja mennyi mindenben egyet tudott érteni?
A vasárnap színre kerülő első etűdről a rendező előrebocsátotta, hogy ez a besúgórendszer persziflázsa, egy ironikus-szatirikus jelenet. Mint mondta, nincs benne egyértelmű drámaiság, de már csupán az alaphelyzettől is kiráz a hideg: az otthonomban karácsonyozik két ügynök, ha nem vagyok otthon, valakik járkálnak, kutatnak, ünnepelnek a lakásomban.
Mind Páskándi, mind Zelei darabja kapcsán felmerülhet a kérdés: mi az értelmiség feladata vagy felelőssége? Léner András válasza egyértelmű utat jelöl ki: – Egy rabbi barátomtól egyszer megkérdeztem, hogy egy mondatban össze tudná-e foglalni, mi az Ószövetség jelentése. Ő azt mondta: az, hogy meséld el a fiaidnak. Az nem lehet, hogy generációk ne adják át egymásnak az élményeiket, mert ha ez megakad, az az élet valós menete ellen szól.
Ebben áll a felelősségünk.
