A tárcaíró, miközben egy vázában tündöklő, vágott virágokból álló csokrot néz éppen, azon gondolkodik, milyen törékeny az emberi lét. Csak az ember képes arra, hogy gyönyörködjön a virágokban. Az ember ugyanis ül az asztalnál, és boldogság tölti el attól, hogy Isten tüneményes, színekben pompázó teremtményét nézi. Felmerült azonban a tárcaíróban, hogy egyáltalán nézi-e még a modern ember a virágokat. Van-e még ideje arra, hogy beszerezzen egy virágcsokrot, amelyet aztán a vázába rak? Sőt nem is elegendő az, hogy az ember a vázába rakja a virágot, mert le is kell minden nap egy kicsit vágni a szárából, arról már nem is beszélve, hogy friss vizet is kell adni a virágnak, hogy minél tovább tündököljön szépségével. Foglalkozni kell vele. Persze a virág meghálálja, ha foglalkoznak vele, de felmerül a kérdés a tárcaíróban, hogy érdekli-e a modern embert egyáltalán egy virágcsokor szépsége. Vagy a modern ember már csak arra képes, hogy nézze a televíziót? Az is felmerült a tárcaíróban, hogy a modern ember rak-e egyáltalán virágcsokrot az asztalra. Mert a hagyományos életmódnak ez teljesen természetes, szerves része volt, hogy a kertben növekvő virágokból valamennyi odakerült az asztalra, hogy a léleknek némi táplálékkal szolgáljon.
A virág meghálálja, ha foglalkoznak vele
Fotó: Bach Máté
A tárcaíró emlékszik arra, hogy nagymamája asztalán szinte mindig az évszaknak megfelelő virág virított. Ez olyan természetes volt, mint az is, hogy délben ebédel az ember. Nem délután négy órakor, ahogy a modern kor rohanása rákényszeríti a modern embert a nap közbeni koplalásra is.
A tárcaíró, ha a környezetében körbenéz, nem lát az étkezési asztalokon virágot. A lelket tápláló virágcsokrokból alkalmi ajándék lett. A férfiak virágot születésnapra vagy valamilyen, a nőkkel kapcsolatos ünnep alkalmából adnak, amikből viszont nincsen olyan túl sok egy évben. És kész. A tárcaíró hajlamos azt gondolni, hogy a modern ember elfeledkezett a virágról. Még az is elképzelhető, hogy már nem is nagyon tudja, mire való. Pénzt persze tud a modern ember keresni vele, virágtőzsdéken milliószám adható el a virág; de vajon szól-e ez még a lélekről? Valószínűleg nem. Érdekes paradoxon, de onnantól, hogy alkalmi ajándék lett a virágból, és a hétköznapi életnek már nem része a virágcsokor, megszakadt a lélekkel való kapcsolata. A modern ember már el sem tudja képzelni azt, hogy amikor felkel, minden nap gyönyörködik egy kicsit a virág szépségében, miközben a reggeli teáját vagy kávéját kortyolgatja. Pedig a virág fontos energiaforrása a léleknek. Többek között emiatt is olyan frusztrált és elkeseredett a modern ember. Mert a lélek temérdek energiaforrásáról lemondott. Reggel nem lát virágot, este nincsen elalvás előtti ima. A modern embert a televízió altatja el és a televízió ébreszti, felesleges információdömpinggel fárasztja le az agyát, miközben mindent megtesz, hogy ne vegyen tudomást arról, hogy van lelke is. Hogy a lelke táplálékra áhítozik. A műanyag világ virtuális ámulata a lélekre nem hat. Csak az agyat tompítja némileg.
