Nehéz megragadni a korhangulatot

— A versenydarabokat ért kritikákból tisztán látszik, hogy nem elsősorban szakmai érvek mentén fogalmazódnak meg, mi azonban bármiféle előítélettől mentesen, a minőséget elszántan keresve jártunk egy éven át Gulyás Gábor esztétával az évad új előadásaira — mondta lapunknak Zalán Tibor író, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyszekciójának egyik válogatója. A színházi szakmát komolyabban érintő vitákat ő is hiányolja, a fesztiválon intenzív fiatal rendezői utánpótlást és ígéretes írói törekvéseket lát kialakulni, a nehezen megfogható korszellemünket ábrázoló drámával azonban nem találkozott.

Ma odáig fajult a színházi szakma megosztottsága, hogy jobb- és baloldali színházakról beszélünk Fotó: Simara László

Rövidesen véget ér a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó, a tizennégy kiválasztott versenydarabból látható, hogy idén több olyan színház is a fókuszba került, amelyek eddig egyáltalán nem vagy nagyon régen szerepeltek a seregszemle versenyszekciójában. Zalán Tibor író a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy Gulyás Gáborral a felkérés után elhatározták, minden idei előadást egyenlő eséllyel szemlélnek, függetlenül attól, hogy az adott színház homlokára milyen bélyeget sütöttek rá vagy hogy éppen tudomást sem vesznek a társulatról a kritikusok.

– Sajnos, sajátosan nem szakmai játszmák zajlanak a hátunk mögött a darabok vagy társulatok megítélésében, ami engem speciel nem érdekel és nem befolyásol. A POSZT művészeti tanácsa arra kért fel minket, hogy válasszuk ki az idei évad bemutatói közül azokat, amelyek szerintünk leginkább értéket képviselnek. Ma odáig fajult a színházi szakma megosztottsága, hogy jobb- és baloldali színházakról beszélünk, ami szerintem nagyon kártékony helyzet – állapította meg.

Zalán Tibor egyébként többnyire közösségi portálokon és nem újságcikkekben találkozik az elégedetlenekkel, a fesztivál eddigi ideje alatt számottevő ellenvéleményt nem kapott, és a Pécsett zajló szakmai viták is inkább elemzőek, az előadások megítélésében pozitívak, mintsem lesújtó, mustrára alkalmatlan ítéletet kifejezők volnának.

– Azért ment itt a fesztiválon a harag. Egy nekem szóló megnyilvánulás a közösségi oldalon egyenesen „dilettáns fidesz bérencnek” nevezett, egy bejegyzésem alatt. Köztudott rólam, hogy nem vagyok pártszimpatizáns. Egyik hírportál pedig arról számolt be nemrég, hogy „színházkedvelő emberek privát ízlése” határozza meg a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramját. Megjegyzem, Gulyás Gábornak amellett, hogy színházi múltja van, mert segédrendezőként is dolgozott, esztétaként több köze van a színházhoz, mint egy átlagos színházkedvelőnek, és elméletileg is meg tudja alapozni, hogy mit gondol a színházi folyamatokról. Nekem pedig ötvennél több bemutató van a hátam mögött, gyakorlatilag minden művem, amit írtam, megjelent színházban, a tetejében még Szép Ernő-életműdíjat is kaptam a színházi szakmától – mondta az író.

Szerinte pillanatnyilag azért sem lehet rendet tenni a szakmai megosztottságban, mert vannak, akik a POSZT hitelességét már eleve tagadják a szakmában, noha olyan társulatról nem nagyon tudunk, amelyik ne mondana igent arra, hogy a versenyben szerepeljen.

A független társulatok hiányáról szólva elmondta, egyrészt van idén független csapat a POSZT-on: az ifjabb Vidnyánszky Attila vezette Sztalker csoport és a Pinceszínház ilyen csapatok.

– A független színházak értelmezésével nagyon kell vigyázni: ezeken már nem a színházi életen kívül álló rendezők, társulatok munkáit értjük. Ma azt tapasztaljuk, hogy a kőszínházi színészek rendszeresen játszanak úgymond független csapatokban. És ennek a fordítottja is igaz.

Ma odáig fajult a színházi szakma megosztottsága, hogy jobb- és baloldali színházakról beszélünk
Fotó: Simara László

Zalán Tibor Pintér Béla társulatát például a mai színházi élet egyik meghatározójának tartja, de nekik nem színházi körképet kellett nyújtaniuk, hanem a legfrissebb bemutatókból válogatni.

A kortárs darabok és az adaptációk mentén az aktualizálásról szólva arról beszélt, részben ízlés kérdése, hogy valaki szereti-e, hogy aktuálpolitikai áthallásokat zúgatnak a feje felé egy adott darab kapcsán.

– Én az ilyet például mérhetetlenül utálom. Nem szeretem, amikor például Shakespeare-t arra használják, hogy a meglévő politikai viszonyokra direktben rámutassanak. Aktualizálni lehet a darabokat, de „át-aktuálpolitizálni” nem tanácsos. Egy jól elhelyezett előadás-mozzanat – át- vagy beleírás nélkül is – erős hatást tud kiváltani társadalmi mozgások terén anélkül, hogy szájbarágósan kivetítenénk a mai politikai szereplőkre. Jó esetben a néző ezek nélkül is felismerheti, hogy igen, a mai politika is hasonlóan működik. De azt, hogy egy darabot úgy alakítsunk át, hogy a mi politikai ízlésünknek megfeleljen, azt színházban való fölösleges politizálásnak tartom, rossz aktualizálásnak az esztétikai értékek szétbomlasztásával.

Fejes Endre Rozsdatemető című darabjának második felvonását Tasnádi István írta meg a rendszerváltástól a közelmúlt társadalmi és politikai átrendeződéseinek felvillantásával, amelyet a Katona József Színház hozott el a POSZT-ra két felvonásban. – Fejes darabját nagyon jókor vette elő a Katona József Színház, nagyon is aktuá­lis, amit üzen, a második felvonásban a családi történethez képest előtérbe tolódtak a közelmúlt politika eseményei – mondta el Zalán Tibor.

Nagyon heterogén a színházi érdeklődés, és fiatal, feltörekvő rendezőtehetségeket lát a jelenlegi színházi életben. Zalán Tibor szerint a fesztivál hiányossága, hogy eltűntek a nem csupán az előadásokhoz kapcsolódó beszélgetések, amelyek a színház működését, a színházi közösség problémáit tárnák fel.

Érdeklődésünkre azt is elmondta, olyan korban élünk, amikor a korhangulatot nem könnyű megragadni: mostani korunk képlékeny, masszaszerű, nincs ellenállása.

– Az utolsó megragadható időszak véleményem szerint a rendszerváltozás körül keresendő. Az, hogy Tasnádi István a Rozsdatemető 2.0-ban megpróbálta színpadra tenni a legközelebbi múltunkat, remek, ám itt ő is inkább az általánosítás szintjéig jutott. Talán még túl közeli hozzánk a megélt ma mint alapanyag; vagy az eszközeink nem alkalmasak arra, hogy ezt megmutassuk. Csehov sok más mellett rájött arra, hogy nincs drámai fel- vagy elmondhatósága az emberi életnek: figuráit négy felvonáson keresztül beszélteti, végül abba pusztulnak bele. Megírta a cselekménytelen drámáit, amelyek elképesztően elkezdtek hatni a korabeli kiégett orosz értelmiségi társadalomra, mert a fölösleges emberről beszélt. Róluk. Nekünk a naponta változó jelen (nem) létünkkel az Y és a Z nemzedék problémáival kéne szembenéznünk, az internettel, a figyelem teljes átrendeződésével. Még nem látom, hogy a technikai civilizáció üteme okozta lemaradásunk feszültségeit a kortárs dráma képes volna érzékletesen megfogalmazni.