Szerényi Gábor grafikáit lapunk Lugas mellékletében hetente láthatják olvasóink. Most egy kisebb galériányi kiállításon is megtekinthetjük finom tussal és pasztellel fogalmazott abszurd karaktereit és helyzeteit az Aranytíz Kultúrházban. Szerényi számos díj birtokosa, egy éve Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott. Pályáján sokfelé megfordult, volt újságíró, szerkesztő, műsorvezető, tudósító, karikaturista, illusztrátor. A Magyar Nemzetben a nyolcvanas évektől dolgozik sajtógrafikusként.
Ahogy Feledy Balázs művészeti író, kritikus fogalmazott megnyitóbeszédében: Szerényi grafikus, író, sajtómunkás egyszerre, és ezt a sokféleségét egy oldott, laza stílus köti össze, ami a korábbi riportert is jellemezte. – Ha valaki most megkérdezi tőle: ön milyen grafikus? Azt feleli: újságos – fogalmazott Feledy, majd hozzátette: Szerényinél soha nem a közvetlen politikai gondolat fontos, akkor sem, ha politikai témához rajzol, hanem az autonóm mondanivaló.
Fotó: Kurucz Árpád
– Munkái nem illusztrációk, nem is karikatúrák, hanem expressis verbis képgrafikák – folytatta Feledy – Ötletekkel teli, szürrealista szemlélete, humora pedig roppant ritka a frusztrációval teli, magyar művészeti életben, ráadásul az újságrajz sem egy sokak által űzött műfaj.
Annak ellenére, hogy a tárlat mindössze egy nappalinyi termet foglal el, hosszan elbíbelődhetünk a színes vagy monokróm képekkel, amelyeken hol allegorikus figurák, hol árnyalakok vegzálják egymást.
Szerényi utalásai, asszociációs láncolatai általában nem kínálnak közvetlen megfejtést, mégis úgy érezzük, hogy alakjai régi ismerőseink: a lumpenproletár kiskutya, a monoklis-cilinderes korakapitalista kísértet, a falánk kecskebak, aki lukat rág a könyvbe, a posztapokaliptikus tájból kiemelkedő Petőfi-szobor vagy a semmifejű öltönyösök csoportja, akik fölött elszáll a fej nélküli angyal. Összefüggéseikben olykor roppant komorak ezek a képek, mégis áthatja őket a derű.
Minden műfajban ritka ma az okos humor – becsüljük meg.
