Rendkívül kelendő a virtuális előadásokra szóló színházjegy

Kelendő az eSzínház virtuális nézőterére szóló jegy: már a járványügyi korlátozások bevezetése előtt is több mint tízezer jegyet értékesítettek két hónap alatt, a teátrumok bezárása pedig tovább növelte a keresletet – írja hétfői számában a Világgazdaság.

Forrás: MTI2020. 11. 16. 9:20
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap cikkében olvasható, hogy az ország első hazai fejlesztésű, a szakma aktív bevonásával létrejött előadóművészeti streaming-platformja az e-Színház, amely szeptemberben lépett a piacra. Légrádi Gergely vezető a lapnak elmondta: az e-Színházat az Alapítvány a Színházakért nonprofit szervezet működteti.

Az elsődleges cél nem a pandémia miatti kárenyhítés volt, vagyis nem a színházak túlélését segítő bevételszerzés, hanem a közönségépítés és a színházi előadások rögzítése. Ugyanakkor ma már az e-Színházon keresztül értékelhető mennyiségű bevételhez juthatnak a színházak.

Légrádi Gergely szerint az e-Színház maradt majdnem az egyetlen platform, amelyen keresztül megfelelő minőségben el tudják juttatni a nézőkhöz mind a rögzített, mind az élő előadásokat. A jelen idejű streaming nem visszatekerhető, minden akkor és ott történik, a néző pedig lényegében a színpadról láthatja az előadást, miközben van olyan közvetítés, amikor a néző interaktív módon maga váltogathat két különböző kameraállás között. Az előadások részleteinek finomhangolását a színházakkal együtt végezte el az e-Színház csapata, így olyan szolgáltatás jöhetett létre, amely a film eszköztárával új minőségben képes átadni a színház élményét csetszobával, online közönségtalálkozókkal és folyamatosan bővülő kellékekkel.

A több mint tízmillió forintos beruházással kifejlesztett integrált rendszer streaming-platformot használ, miközben a színházak vagy kiépítették a felvételhez szükséges technikát, vagy bérlik. A virtuális nézőtér megnyitásával a színházak eddig nehezen elért réteget képesek megszólítani, ezért a pandémia után sem állnak le a streameléssel.

Az egyik fő cél, hogy a magyarországi és határon túli előadásokat földrajzi korlátok nélkül el tudják juttatni minden érdeklődőhöz, akár angolul feliratozva is. Az e-Színház eddigi közvetítéseire 25-30 százalékban külföldön élő magyarok vásároltak jegyet, ami azt mutatja, hogy számottevő kereslet van a magyarországi és a határon túli magyar színházak előadásaira külföldön és belföldön is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.