„Tényeket közöltem: magyarul beszélek, a bőröm is fehér”

– Magyarul beszélek, a bőröm is fehér – már ez a két sor kiverte a biztosítékot a legtöbb embernél – meséli Varga Zsolt zene- és dalszövegíró, a komáromi KerecseN zenekar alapítója, énekese. Rendszerkritikus rendpártinak tartja magát, a normalitás és az őszinteség híve. Készülő új lemezükről készített vele interjút a Felvidék.ma.

Magyar Nemzet - Felvidék.ma
2021. 04. 06. 15:47
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vajon mit szól ehhez Brüsszel? című dalukkal nagy feltűnést keltett a felvidéki KerecseN zenekar. Dalukban a Brüsszel által propagált liberális propaganda ellen álltak ki, és ez nem tetszett a magyar balliberális médiának.

– Ezt egyfajta visszaigazolásként éltük meg, hogy valamit jól csináltunk, hiszen célba ért az üzenet. Az Index.hu, a 444.hu meg a többi „független” média egymás után közölték le a klipet, háborogtak, különféle jelzőkkel illettek bennünket, alaposan kimutatták a foguk fehérét. Ha nem így történt volna, máig azon gondolkodhatnánk, hogy mit csináltunk rosszul – mondta a zenekar vezetője, aki szerint Nyugat-Európa elment egy emberellenes, természetellenes, istenellenes irányba.

Az énekes hangsúlyozta, hogy ő semmi mást nem csinált, csak nyilvánvaló dolgokat állapított meg.

– Tényeket közöltem: magyarul beszélek, a bőröm is fehér – már az első két sor kiverte a biztosítékot az erre érzékeny, „toleráns” valóságszkeptikusoknál. Itt tartunk – summázta a felvidéki zenész.

Noha sokszor kritizálják a túlérzékeny, liberális propagandával telekürtölt modern világot, Varga Zsolt nem tartja magát lázadónak, hacsak a „hülyeség elleni lázadás” nem számít annak.

– Egyébként a normalitás híve vagyok.

Rend a lelke mindennek, hiába próbál az ember bármilyen hülyeséget kitalálni, a rend előbb utóbb úgyis helyrebillen.

Az anya nő, az apa férfi. De ha valaki lámpabúra vagy biliárdgolyó akar lenni, az sem fog működni hosszú távon. Ezek a próbálkozások nem új keletűek, már a nagy francia – ahogy én nevezem – „elsötétülés” idején előbújtak a liberális csírák, hogy a hierarchikus rendet eltöröljék – mondta az énekes.

Az interjúban szóba került az is, hogy a KerecseNt nem igazán hallhatjuk a rádiókban – és nem csak azért, mert ott egy bizonyos időtartam van, legfeljebb három percbe kell beleférniük.

– Ma ismét ott tartunk, hogy vannak olyan tabunak számító témák, amit a mainstream média nem vállal fel. Nálunk valójában igazi zenei műsorok már nincsenek. Utoljára talán a ’90-es években volt a Nagy Feró által vezetett Garázs című műsor a Petőfi rádióban. Jó zenéket adtak, nem voltak időbeli és egyéb, a zenéhez nem kapcsolódó megkötések. Ma klisékben gondolkodnak, én nem tudok, és nem akarok ilyen kompromisszumokat kötni – szögezte le Varga Zsolt.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.